A tisztáson pihenők lassan mocorogni kezdtek. A lovag tekintete hirtelen találkozott egy éber, zölden csillanó szempáréval. Lion nézett vissza rá. A két férfi nem szólt, tekintetükből viszont egyazon gondolat, egy néma megállapodás sugárzott.

Hawk azt üzente ezzel a pillantással: hallgat a többiek előtt, hogy Liont Lydia mellett látta aludni; az Oroszlán viszont azt, hogy érzékelte a lovag Elani iránti titkolt érzéseit. Szinte észrevétlenül biccentettek a másiknak. Majd csendesen felálltak, és tűzifa után néztek, mert az este gyűjtött takaros halom elfogyott. Az idősebbik lovag odament lovához, és fülébe súgott valamit. A nemes állat ránézett, és Sir Arden számára úgy tűnt, bólintott is gazdájának. Hawk arra kérte paripáját, figyelje a környéket. Majd végigsimított a ló nyakán. Lion első útja szintén hátasához vezetett.

- Gyönyörű állat - súgta Hawknak elismerően, miután ellátták a lovakat -, és sokra képes.

- Igen. A tiéd úgyszintén – válaszolt ugyanolyan halkan Hawk. - Menjünk, mielőtt felébrednek a többiek. Még azelőtt meg is kellene rakni a tüzet a reggelihez.

Csendben indultak az erdő felé. Pár lépéssel a fák közé értek.

- Javasolnék valamit - kezdte az idősebb lovag, megtörve a hallgatást.

- Igen?! - nézett várakozón az ezüst-szőke.

- Mi lenne, ha együtt folytatnánk az utunkat? Zavaros idők járnak. Úgyis egy a célunk: megtalálni a Démont. Ezen kívül megígértem a két árvának, hogy megvédem őket. Ha többen vagyunk, jobbak az esélyeink.

- Hm... megfontolandó. Én is így gondolom, de meg kell beszélnem a társaimmal. És a tieid mit szólnának hozzá?

- Megértem, hogy közösen döntötök majd, hiszen útitársaidat is érinti. Mi - a barátaimmal - évek óta egy csapatként járjuk a vidéket. Jól ismerem őket, és ők is engem. El fogják fogadni, ha most erről egyedül döntök, mert tudom, hogy ebben egyetértenek velem. Épp a megérkezésetek előtt beszélgettünk arról, hogy kevesen vagyunk a két gyermek mellé. Valaki mindenáron a vesztüket akarja.

- Honnan ismered a Knight testvéreket?

- Az édesapjuk - bár tíz évvel idősebb volt nálam - jó barátom és a közelharc-mesterem volt, mielőtt megnősült és visszavonult a kalandozástól. A halálát nem hagyom megbosszulatlanul. A gyermekek elrabolt örökségét, a kardot is vissza kell szereznünk, ami mágikus képességekkel bír. Gonosz kézben nagy bajt okoz. Igaz, csak ennyit tudok róla...

- Lydia beszélt a kardról egyszer, amikor ott voltam náluk. A neve az Ezüst Hold Kardja. Milyen furcsa...

- Mi furcsa?

- A Vörös Hold Kardja apámé volt. Elragadták a kastélyunkból, amikor a családommal végeztek. Csak kevésen múlt, hogy én túléltem. Még gyermek voltam akkor.

- Ez nem lehet véletlen.

- Én is úgy gondolom. A történtek után biztos vagyok abban, hogy a kardok nem csak külön, hanem együttesen is valamilyen mágikus titkot hordoznak. Minden jel arra mutat, hogy a velünk történt események a kardokkal valahogyan összefüggnek. Mindkét családgyilkosságot, valamint – többek közt - a Knights testvérek elleni, az utóbbi időkben elkövetett támadásokat a Démon és csatlósai számlájára írhatjuk. A Démonnak pedig csak idő kérdése, hogy a kardok titkára rájöjjön.

- Hm... Abban biztos vagy, hogy Morodas átadta neki az ezüst kardot?

- Mondasz valamit, bár ez azt jelentené, hogy Morodas ezt a mágikus fegyvert már tíz éve rejtegeti a Démon elől... Egyébként pontosan én sem ismerem a saját örökségemnek, a vörös kardnak a mágiáját. Alisa viszont igen.

- Ő ki?

- Alisa de Dracon, a birtokszomszédom. A fogadott húgom, látnok, és a mágikus tárgyak használatának elméleti képességét birtokolja. Ez nem azt jelenti, hogy ő mindegyik mágikus tárgyat tudja használni, hanem azt, hogy útmutatással látja el azt a varázslót, aki a tárgynak - számára addig ismeretlen - mágiáját képes hasznosítani. Alisát széltében-hosszában mindenütt Sárkányhercegnőként ismerik. Nemrég elrabolták az otthonából. Zsoldosok voltak. A Démonhoz vitték. A társaimmal azért indultunk útnak, hogy kiszabadítsuk őt.

- Tehát ő a Sárkányhercegnő. Már hallottam én is a hírét. Vajon miért nem lepődtem meg, hogy ismered?! De honnan kapta a nevét?

- Az ősei sárkánylovasok voltak, de a családjában lassan kihalt ez a képesség, ahogy a sárkányok is igen megfogyatkoztak, és ritka jószágok lettek manapság...

- Értem – válaszolt Hawk, majd témát váltott:

- Nos, ennyi tüzelő azt hiszem, elég lesz – mutatott a nagy halom gallyra. Lion csak bólintott. Tényleg jókora adag gallyat gyűjtöttek, amit elcipeltek a táborhelyükre.

A tűz halk pattogására felneszeltek a többiek. Álmosan nyújtóztatták tagjaikat. Roberto azonnal nővéréhez szaladt. A félelf nő lassabban követte.

- Éhes vagyok - jelentette ki a kisfiú.

- Menj, mosakodj meg. Majd Tenoro elkísér - nézett a dalnokra Elani. - Addig mi elkészítjük a reggelit.

A két fiatal nő máris a tűz mellett szorgoskodott. Elani az úti holmijából kiszedett egy üstöt, majd a pap kezébe nyomta. Annak semmit nem kellett mondani, már ment is vízért, vállán sólymával. Összeszokottan mozdultak. Lion figyelmesen nézte őket, és magában elismerően elmosolyodott, de arcára nem ültek ki érzelmek. Gondolatban megállapította, hogy remek kis társaságba botlottak.

Ryken ellátta a lovakat, és itatni vitte őket. Még Hawk lova is engedelmesen követte. Tenoro, Arasus és Roberto pedig élénken beszélgetve érkeztek vissza a forrástól.

A két lovag a tűz mellé ült. Elani rögtön a kezükbe adott egy-egy cipódarabot és egy kis sajtot. Az előző esti sült húsból is jutott mindenkinek még egy-egy adag. A két lány teát készített. A forró ital mindenkit átmelegített, hiszen a hajnalok még dermesztően hűvösek voltak.

Amikor az evést befejezték, Hawk megszólalt:

- Sir Karleen! Beszéltél a társaiddal a csatlakozásról?

- Igen. Ha elfogadjátok, veletek indulunk tovább, hiszen a célunk azonos, amit együttes erővel könnyebben elérünk.

A kis társaság tagjai örömmel fogadták a hírt. A Knight lány egy picit elpirult, ahogy Lion ránézett. Ezt a közjátékot most nem látta senki, így titok maradt.

Már mindenki az induláshoz készülődött, amikor Elani hangja dühösen felcsattant:

- Tenoro, te anyaszomorító! Mit műveltél már megint?! Nem a ruhámra kell öntened a maradék teát, hanem a vizes tömlőbe! Az pedig nem én vagyok... Csurog belőlem a tea!

A dalnok zavartan szabadkozott, de közben vidám huncutsággal kacsintott társaira, mondván: véletlenül megbotlott egy gyökérben... Kitört a nevetés. A nő félig nevetve, félig bosszankodva keresett magának holmija közt száraz ruhát, majd elment átöltözni. Amikor visszaért, a férfiak elismerően összenéztek. Hawk le sem tudta venni a szemét a lányról. Tenoro elégedetten elvigyorodott. Sikerült! Elani végre valami nőiesebb holmit viselt!

***

- Indulhatunk végre? Be kell mennünk a városba. Jack fogadójában ebédelünk. Hátha hallunk ott valami használható információt. Emellett vásárolnánk ellátmányt az útra, és a testvéreknek lovakat is - szólt Hawk.

- Mi Robertoval és Arasussal élelmet veszünk. Kellenek még vizes tömlők, és néhány apróság is. Szerintem ez idő alatt majd ti ki tudtok választani két jó lovat és lószerszámot hozzá - szólalt meg a félef nő.

- Elani, te a természet gyermeke vagy, jobban értesz a megfelelő hátas kiválasztásához, így először ebéd, majd lóvásár. Utána mehettek a piacra. Ott köszörülheted az éles nyelvedet - vigyorodott el Tenoro.

- Te beszélsz?! Soha be nem áll a szád.

- Még szép. Dalnok vagyok.

- Abbahagynátok?! Már csak mi maradtunk le - szólt közbe Roberto, arra célozva, hogy a többiek már a város felé vezető útra tértek. A völgyben kanyargó, kövezett út elég népes volt. Társzekerek döcögtek rajta, és köztük egy-két előkelőbb kocsi is feltűnt, fegyveres kísérettel. Gyalogosan és állatot hajtva mezítlábas parasztok siettek a piacra.

- Hm... úgy látom, jókor jöttünk - bólintott elégedetten Ryken. - Hetivásár van.

- Tenoro, vigyázz a szádra! Nagy most a tömeg. Nem állod meg, még kotyogni fogsz...

- Nem vagyok én tyúk. Annál inkább te, Elani!

- Létezik egyáltalán valamiben köztetek egyetértés?- nézett rájuk Roberto csodálkozva.

- Olyanok, mint két nagyra nőtt kisgyerek, ha összeeresztik őket - mosolyodott el Arasus.

- Fogd be, bátyus! Inkább énekelj!

A Knights testvérek és Lionék meglepődve fordultak hátra:

- Bátyus?!

- Mit néztek? Nem tehetek róla, hogy ilyen idióta unokabátyám van. Az anyáink testvérek - morgott Elani.

- Azért valld be: néha jó, hogy létezem.

- Amikor feleslegesen nem beszélsz. És nem teszel perverz megjegyzéseket.

- Hát, hogy most eszembe juttattad... - vigyorodott el a férfi, de időben visszakozott, meglátva unokahúga vasvillatekintetét. – De, talán majd máskor mondom.

A tömeggel együtt besodródtak a városkapun. A két testvért tapasztaltabb társaik pártfogásukba vették, hogy véletlenül se szakadjanak el tőlük. Lion Lydiát a lovára ültette, és hasonlóképp cselekedett Hawk Robertoval. A többiek már mind ismerősek voltak itt, könnyen eltaláltak a fogadóig, még akkor is, ha elszakadtak volna egymástól a tömegben.

Jacknál ugyancsak rengetegen tolongtak. Az ivó dugig volt a vásározókkal. A korosodó fogadós viszont - alig hogy meglátta Sir Hawkot és az Oroszlánt, valamint csapatukat - azonnal eléjük sietett. Akadt egy-két kisebb, az előkelőbb vendégek számára fenntartott terme, ahol a köztiszteletben állók és kiváltságosak nyugodtan megpihenhettek és étkezhettek.

- Minő megtiszteltetés, és öröm! Régen jártatok már erre! És így, együtt... Hölgyeim, uraim, legyetek üdvözölve az öreg Jacknál - hajolt meg.

Majd beljebb invitálta őket, az egyik – néptelen - különterembe.

- Mit hozhatok? A kedvencedet? - kérdezte Tenorot, mire a dalnok a többiekre nézett:

- Nektek is kérhetem ugyanazt? Tényleg nagyon finom. Vadpecsenye, különleges mártással.

A társai rábólintottak. A fogadós már el is sietett, hogy intézkedjen az ebédjük érdekében. Közben küldött nekik a szolgálóval jóféle vörösbort is.

Az ételt hamar elkészítették, így nemsokára nekiláthattak. Mindannyiuknak nagyon ízlett. Amikor jóllaktak, Tenoro, Arasus és Ryken távoztak. Elvegyültek a kint lakomázók között, majd kisétáltak a városba. Hírekre, információkra vadásztak, persze nem feltűnően.

Amíg a visszatérésükre vártak, addig a különszobában pihenők sokféle érdekességről beszélgettek. A két testvér többek közt megtudta, hogy Anathot szabad, független kereskedővárosként alapították. Egyik környékbeli hercegséghez sem tartozott. Különleges helyzete tette lehetővé, hogy ebben a zűrzavaros, belvillongásokkal, rablóhadjáratokkal teli időkben e helyen aránylag nyugodtan és biztonságban érezhették magukat. A város vezetője nem egy ember volt, hanem egy városi tanács, aminek tagjai a legtekintélyesebb polgárok közül kerültek ki.

Sir Karleen a beszélgetés alatt egyre komorabb arckifejezéssel ült közöttük. Majd halkan megszólalt úgy, hogy csak a lovag hallja, amit mond:

- Azt hiszem, ez csak eddig volt így... Morodast meg a csatlósait érzem, és halálfélelmet, nem túl messzire innen – sajnos a város falain belül. A tervezett piaclátogatást el kell halasztanunk. Kérlek, lovag, vidd el innen a többieket, most! Vigyázzatok Lydiára és Robertora! Rykennel és Anterrel mi hátramaradunk, megpróbáljuk feltartani és tévútra vezetni az üldözőket, mert érzékeltem, hogy minket keresnek.

- Ezek szerint Morodasnál maradt legalább az egyik kard, de lehet, hogy mindkettő. Ugye, azt gondolja, a testvérek mégiscsak tudják a titkát?! - súgta Hawk gondterhelten ezüst-szőke társának. Ő csak bólintott. Majd hozzátette:

- Azért akarja elfogatni vagy megöletni őket, hogy a Démon minél később tudja meg, hogy lenyúlta a zsákmányt előle... Valószínűleg a Démontól át akarja venni a hatalmát...

- Az alvezér titokban a főnök helyére tör?!

- Igen, ez így lehet. De azt nem hiszem, hogy ő-gonoszsága elől ezt Morodas hosszú ideig titkolhatná... Sőt!

- Hm... Akkor mi most egy tűzfészek kellős közepén ülünk!

- Ezért kell mihamarabb eltűnnünk. Az Arany Zuhatagot - félúton Tanan városához - ismered ?

- Igen, már jártunk ott.

- Akkor váljunk szét újra két csapatra egy kis ideig. Ha nem érünk utol benneteket egy órán belül, akkor a zuhatagnál várjuk be egymást. Most mentsétek Lydiát és Robertot!

Hirtelen kivágódott az ajtó, mire Elani és a férfiak fegyvereikhez kaptak. Szerencsére csak Anter érkezett, de lélekszakadva:

- A város egy részében eluralkodott a zűrzavar. Mindenhol zsoldoscsapatokba botlik az ember. Tenoro és a Mesterem vesz valahol néhány lovat, aztán jobb lenne mielőbb elmennünk innen.

- Helyes, készüljünk. Ennivalót és néhány nélkülözhetetlen holmit Jack barátunktól is beszerezhetünk... Elani, ugye, megteszed? - fordult Hawk a lányhoz.

- Hát persze - indult a fogadóshoz a nő, és máris intézkedett, majd némi csengő aranyakkal honorálta vendéglátójuk buzgalmát. Egyúttal a fogadó népének jelezte is a veszélyt.

Arasus felmálházta a lovaikat. Roberto segített neki. Eközben Rykenék sietve érkeztek meg a testvéreknek szánt lovakkal, amik már fel voltak szerszámozva. Mindenki nyeregbe pattant. Ideje is volt...

A nagy ivó főbejárati, súlyos tölgyfaajtaját „nemes” egyszerűséggel bedöntötték bizonyos hívatlan, fegyveres látogatók. Addigra már az ivó eléggé kiürült, de egy-két erősen italos állapotban leledző vendég még feküdt a durva deszkákból összerótt, nehéz asztalok alatt, vagy a padokon ülve zavaros szemekkel támasztotta a falat... A röhögő martalócok szórakozásból vadászatot rendeztek rájuk. Mikor már mindegyik áldozatuk a vérében fetrengett, a zsoldosok megunták, és új préda után néztek: hol van a fogadó női személyzete?! Az egész épületet feldúlták.

Addigra a csapat már Jack, a családja és a szolgálók segítségével kiszökött egy rejtett úton a fogadóból, viszont kissé később a zsoldosok a nyomukra akadtak. Azok valóban a Knight testvéreket keresték, ahogy az Oroszlán megérezte. Amint észrevették őket, kurjongatva hívtak erősítést, és üldözőbe vették a menekülőket.