Zavartan riadtam fel kora reggel, miután ismét Emilia kísértett. A harag és gyűlölet azonban, amit ilyenkor mindig éreztem, most átalakult. Izgalom lett úrrá rajtam, egy veszélyes játék felett érzett hév ereje, és nehezemre esett visszafogni magam. Egyszerre törtem volna össze mindent magam körül tehetetlen dühömben, mégis élveztem, hogy talán méltó ellenfelemre találhattam. Sajgó jobb csuklóm emlékeztetett erre.

Erin tudta.

Akárcsak én.

Amit ő ellenben még csak sejthetett, hogy ismerem Virginia történetét. Ebben a városban nem esnek meg véletlenek. Sem egy eltűnt lány, sem egy megtébolyodott idegen, pláne nem egy gyanakvó nyomozó, aki éppen ott keresgél a szénakazalban, ahol tucatnyi tű bujkál. Frey nyomozóra alaposan ráfért egy ötlet és egy régi térkép. Hogy mit talál, arra nem volt garancia, csupán komoly esély. Ettől függetlenül meglepett Erin bátorsága, amiért közben elég mélyre merészkedett Emilia múltjában. Reméltem, azokat az arcokat is figyelte, akik kioltották az életét, hiszen ez róluk szólt. Már nem kötött össze minket semmi Erinnel többé, de ez volt az ára, hogy valóban megismerjük egymást. Olyan titkot tudtunk a másikról, ami kimondhatatlan szövetséget kötött köztünk, ha elfogadta ezt, ha nem. 

Mikor másnap reggel lezuhanyoztam, végleg elhatároztam magamban, hogy be kell ezt fejezni. Gyűlöltem ezt a várost, a munkát, amit csináltam, és valahol legbelül Emiliát is. Tisztában voltam vele, mi vár rám, ha nem teljesítem az áhított bosszúját, de nem is szándékoztam elmenekülni a felelősség alól. Többé nem. Túlságosan elvonta a figyelmem Wolfvalley és az óvatosság, és szinte alig szántam időt az igazi terv részleteire. Megerősítésként egy elszánt tekintetű lány nézett vissza a tükörből teljes egyetértésben. Természetesen Jeff sem maradhatott ki ebből, ahhoz már amúgy is túl késő volt. Csuklóm még mindig fájt, és haloványan egy kutya harapásnyoma is kirajzolódott, de ez nem attól származott. Az az istenverte farkas! Még egy álmon keresztül is képes volt megsebezni.

Jeff épp a reggelijét fejezte be, mikor leértem. Szokásos nyúzott arca mostanában még elkeseredettebbnek tűnt, amiért Hanna egyértelműen semmibe vette, de ő mégis a közelében maradt. Az a lány a zöld szemű farkast szerette, bár talán még nem tudott róla, esetleg nem akarta beismerni, eközben pedig sikerült összetörnie az öcsém szívét is. Nehezen állítottam volna listát, milyen sorrendben küldeném őket a pokolra. Az utolsó ártatlan lényt azonban mégis ők adták így nekem, elvégre lehet, Jeff sosem választotta volna az én oldalamat, ha nem találkozunk a Holloway lányokkal. 

Amint az öcsém kitette a lábát az ajtón, rögtön tárcsáztam. Szerettem volna megnyugtatni Sarah-t, hogy jó úton haladunk, és sikerrel fogunk járni. Hirtelen olyan fontosnak éreztem, hogy tudassam ezt vele. A telefon kicsengett, de hiába vártam, senki nem vette fel. Talán gyógyszerosztás van, vagy ilyesmi, tűnődtem. Nem aggódtam, ráadásul nekem is indulnom kellett. Matt túlfeszítette a húrt Peternél, így a főnökünk különösen érzékennyé vált a késésekre.

Hűvös reggel fogadott, inkább őszi, mint nyári hangulattal. Ezen a vidéken sosem volt igazi hőség, amit túlzottan is hiányoltam. Ismerős arcoknak köszöntem, mielőtt a kávézóba értem, és a megszokott emberek ültek a szokásos asztaluknál, a szokásos reggeli pitét majszolgatva. Ebbe a kibírhatatlan ismétlődésbe bele lehet pusztulni, nekik valamiért mégis így volt jó. Hihetetlen, hogy voltaképp erről a helyről, ebből a városból származtam.

- Mrs. McGrave rendelt két tortát, de a beszállító még nem ért ide velük – állt elém Peter az elmaradhatatlan és ihatatlanul keserű délelőtti kávéját szorongatva. Ebédidőig fogja mindenfelé magával vinni a poharat, amikor is ott felejti valahol, majd főz magának egy új adagot, amit szintén nem iszik meg.

- Szóljak, ha hozza?

- Nem, el kell mennem, csak vegyétek át, és adjatok elismervényt, mielőtt megint ránk fognának valamit. De nézd meg, hogy sértetlen legyen az a torta! – figyelmeztetett, és még valamit hozzá tett, azonban egyetlen pillanat alatt lekötött a szemközti boltba megérkező Erin felbukkanása. Heine is vele volt, mint valami hűséges korcs. Nem néztek a kávézó felé, de biztosan tudtam, hogy számoltak velem.  

- Rooney? – integetett előttem Matt. – Minden oké?

- Mi? Ja, persze – mosolyogtam, és észre sem vettem, hogy Peter közben elment.

Egész nap nehezen uralkodtam magamon. Végül több tányért is összetörtem, de Matt egy ideje legalább olyan elvarázsolt volt, mint én, így nem rótta fel. Nem beszélt róla, de már letett az én meghódításomról, és ennek örömére összejött egy másik lánnyal. Többször láttam, ahogy együtt sündörögnek, de mivel Matt titokzatoskodni akart, hát hagytam, hogy azt higgye, sikerült. Mindenesetre a kárt, amit okoztunk, szép lassan adagoltuk Peternek, ezért neki sem szúrt szemet, pláne, ha messze járt. Közben többször is hívtam Sarah-t Peter irodájából, és mielőtt gyanút foghattam volna, valaki fel is vette a nővérpultban. A szokásos módon kértem, hogy kit hívjanak a telefonhoz, az ismerős női hang pedig beleegyezett. Minden jól alakulni látszott, ezért is dermedtem le, mikor apám hangja szólalt meg a kagylóban.

- Rooney, kicsim... Tudom, hogy ott vagy, szólj valamit! – kérte, miután nem feleltem.

- Nincs mit mondanom – közöltem cseppnyi habozás után, aztán levágtam a telefont. A rémület küzdött bennem a józanésszel. Vajon mennyi idő kell, hogy megtudják, hol vagyok? Mit mondhatott nekik Sarah? Sosem mondtam neki meg a pontos helyet, de attól még tudhatta. Egyáltalán, hogy jöhettek rá? Mi fog várni, ha kiteszem innen a lábam?  

Matt ijesztett halálra, mikor rám tört, hogy megérkeztek a beszállítók is. Nem ment könnyen a koncentrálás, és valahogy Erin is kiment fejemből. Ha apám csak sejti, hogy melyik államban vagyunk, egyetlen családi kép az esti híradóban mindent tönkre tehet. Ugyanakkor valamiért nem voltak kétségeim az idő rövidségét illetően, és mire a munka véget ért, tisztában voltam vele, hogy soha többé nem jövök ide vissza.    

*

Mire Jeff a könyvtárból hazaért, már az összes holminkat becsomagoltam. Nem volt sok. Megtanultam, hogyan szortírozzak lényeges és lényegtelen, hasznos és haszontalan, emlék és nyűg között. Jeff azonban nem örült a legújabb fejleményeknek. Cuccait ledobva állt meg felettem, miközben két hátizsákot pakoltam tele ennivalóval.

- Mi folyik itt? – kérdezte halkan, leplezetlen aggodalommal. Tudatában voltam azzal, mennyire gyűlöli, ha le kell lépnünk, de születésünk óta mást sem tettünk, csak az utóbbi időben a szüleink nélkül tettük. Megszerette ezt a várost, láttam rajta, legalábbis egészen beilleszkedett. Eddig fel sem tűnt, mennyire zavar ez engem.

- Mennünk kell – közöltem elfoglaltan.

- De hát miért?

Neheztelőn néztem rá a bizalmatlanságért, de már nem volt az a kisfiú, aki feltétel nélkül követi a nagyobbakat. Nem tudott Sarah-ról, én pedig a saját csapdámba estem, amiért most emiatt kell elhúznunk.

- Felhívtam a nagynénénket. Apa tud rólunk.

Leült, amíg feldolgozta, bár koránt sem tűnt olyan meglepettnek, mint amire számítottam. Engem inkább ez ijesztett meg.

- Sosem fogsz nekem igazat mondani, ugye? – sóhajtotta letörten. Felkeltem, de amint megpróbáltam hozzá érni, elhúzódott.

- Jeff, ez nem erről szól...

- Akkor mégis miről? – kiabálta. – Azt hitted, teljesen ostoba vagyok, amiért nem tettél említést sem Sarahról? Mintha én nem találtam volna meg az apának küldött leveleket abból a szanatóriumból?

- Nem akartam, hogy tudj Sarah létezéséről. Azt akartam, hogy akkor ismerd meg, mikor jobban lesz. Hidd el, ha a tervünket befejezzük, és Emilia végre békét hagy nekünk, így fog történni.

- Miért, mi baja van? És apa miért nem beszélt róla?

- Ő nem volt elég erős, hogy legyőzhesse az átkot. Apa meg akart szabadulni tőle, ahogyan tőlünk is tette volna. Sosem említették, hogy egyáltalán létezik, mindössze fizettek egy otthonnak, amiért helyettük vigyáztak rá. Számára csak teher vagyunk. Minket épp úgy kidobnának.

- De keresnek, nem igaz? – reménykedett, azonban nem engedhettem, hogy ezzel mindent elrontson.

- Köröznek. Az azért nem ugyanaz.

Elgondolkodva nézett rám, aztán szemében makacs fény csillant.

- Nem megyek sehova! – jelentette ki a fejét rázva.

- Ne butáskodj! – kértem. – Nem maradhatunk itt. Ez az egész... Nézd, hibáztam, de helyre lehet hozni...

- Tehát nem adod fel a terveid? Még mindig tönkre akarod tenni ezt a várost?

- Ha erre gondolsz, megértettem, hogy egyedül nem leszek rá képes. Kell a segítséged! Gondolj bele, bosszút állhatsz mindenkin, aki bántott! Csak akarnunk kell, és ha egyszer kitör a pánik, az emberek egymás ellen fognak fordulni. Mindössze a fülükbe suttogunk, ők pedig megteszik a többit.

- Te tényleg megőrültél – lépett hátrébb.

- Nem, Jeff...

- Eszem ágában sincs ebben részt venni!

- Nincs más választásod! – fakadtam ki, és rögtön megbántam a siettetést.

Jeff egyetlen szó nélkül fordított nekem hátat, és kiviharzott az ajtón.

- Mégis hova akarsz menni? – kiáltottam utána. Senkink sem volt ezen a helyen, ezért is hagytam, hogy fusson, ha akar. A végén nem marad más, minthogy visszatérjen hozzám.

Gondosan összecsomagoltam mindent, amire szükségünk lehet, és azt is kitaláltam, honnan szerzünk kocsit. Egy ideig a környéken maradunk, nem túl közel, de nem is túl távol. Befejezzük, amit elkezdtünk, és azután új élet vár ránk. Talán hagyhatnám, hogy Jeff döntse el, hova menjünk. Elégedetten határoztam el magam, miközben türelmetlenül vártam haza az öcsém.

Az első órában nem is gyanakodtam. A másodikban kezdtem aggódni. A harmadik óra végére biztosan tudtam, valaminek történnie kellett. 

Már elmúlt éjfél, mire úgy döntöttem, utána is megyek. Azonban mielőtt kisurranhattam volna a hátsó ajtón, a bejáratnál valaki kopogtatott. Az ember megtanulja, hogy mikor hallja egy ismerős, mikor pedig egy idegen érkezését, és ezúttal biztosra vettem az utóbbit. Nem kellett gondolkodnom, ki lehet az, Frey nyomozó magától bekiabált. Nem jött egyedül, habár a másik rendőrautó távolabb és lekapcsolt lámpákkal várakozott, amit a konyhaablakból is jól láttam. Rohanvást magamhoz vettem az egyik hátizsákot, és mire Frey nyomozó és társai bementek a házba, már odakint voltam. Gyakorlottak lehettek, de én felkészültem erre a lehetőségre. Sokkal több időm maradt rá, mint nekik. Nem kellett megnéznem az esti híreket, hogy tudjam, mi volt benne. Már ismerik az igazi nevem, utánanézhettek a tetteimnek, de nem fognak elkapni. A szomszéd kertjén keresztülsurranva, pillanatokon belül az erdőbe jutottam. Ha kutyákkal is akarnak keresni, az időbe fog telni, épp eléggé ahhoz, hogy a korábban kitett csalikkal félrevezessem őket.     

Talpam alatt ropogott az avar, időnként megcsúsztam, de csukott szemmel is ismertem az utat. Minden fáradtságom szertefoszlott a véremben lüktető adrenalintól. Próbáltam egyenletesen lélegzeni, spórolnom kellett az energiával. A sötétség lepelként borult rám és az erdőre. A lámpa egyelőre többet ártott, mint használt volna, főleg, ha meglátják a fényét.

Kétségbeesve koncentráltam, hogy Jeff valahogy előkerüljön, bíztam benne, hátha valahogy megérzem a jelenlétét. Figyelmeztetnem kellett, mielőtt hazamegy. Zihálva álltam meg a semmi közepén, az oldalam hasogatott a megerőltetéstől. Néhány őz riadtan ugrott ki a közeli bokrokból. A táskámból remeg ő kezekkel előkerestem a mobilom, és Jeffrey-t hívtam.

Ötöt is kicsengett, mire felvette, ellenben nem ő, hanem valaki egészen váratlan szólt bele.

- Felesleges aggódnod, velünk van – közölte Erin egyből Jeff-re célozva.

- Végre beszélhetünk őszintén, nem igaz?

- Nem vagyok biztos benne, hogy tudod, mit jelent a szó – mondta.

- Mit akarsz? Hol van az öcsém?

- Biztonságban tőled.

- Miért kellene tőlem megvédeni?

- Rooney, ez az egész nem arról szól, amiről hiszed. Emilia átvert téged. Tudom, hogy láttad, amit én, és szerintem mélyen legbelül te is sejted, mi az igazság... Nem kellett volna hagyni, hogy idáig fajuljanak a dolgok!

- Hol van az öcsém? – követeltem a szavába vágva. – Nem érdekel, mit hordasz össze! Jeff-et akarom visszakapni, és utána lelépünk. Ez szeretted volna hallani?

- Nem, nem érted! Hiába mennétek el innen. Veszélyben vagytok, de együtt megoldhatjuk...

Letettem, mielőtt folytathatta volna. Ha már Erin veszélyt említett, távoli fénycsóvákat vettem észre, amelyek egészen másfelé kanyarodtak. Választhattam, a vadász leszek, vagy a vad. Valószínűleg a táborukban bujkálhattak, ugyanakkor mire odaérnék, alaposan felkészülnének, pláne, ha egyébként is védik. De nem fognak ott maradni.

Abban a furcsa álomban, ahol beszélt Emiliával, ő elmondta a megoldást is. Erin és a szedett-vedett csapata megtörheti az átkot egy módon, amivel viszont sosem bűnhődnek meg Emilia gyilkosainak az utódai. A legnagyobb problémájuk azonban, hogy senki nem ismerte a helyet, ahova eltemették.

A feljegyzések, amiket korábban szereztem, sok dolgot említenek, ha nem is szánt szándékkal. Ha pedig én megfejtettem, akkor talán Jeff is. Fogalmam sem volt, mit tennének vele, de ha sikerül meggyőzni őt a jóindulatokról, az öcsém könnyen beszélni fog.

Egy fénycsóva egészen közel gyulladt föl, mialatt egy fa mögé húzódtam. Frey nyomozó arcát véltem felismerni a közeledő férfiban.

Soha jobbkor.

Erinnek nem kellett elmondania, hova mennek. Már pontosan tudtam, merre fogom őket megtalálni.