~× Delusion - A Káprázat Birodalma ×~
Navigation

Home
Menü
Írók
Történetek
Versek
Fanficek

 

 
Gondolataid...
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Társoldalunk

 

Darth Norticus oldala

 

 .

 

www.naeginooswald.gportal.hu

és 

 ______________________________

Link, Banner- és Button-cserék >>

 

 
melone08 novellái
melone08 novellái : 12.

12.

melone08  2014.05.20. 11:50

Makacska, a kíváncsi kismacska


Túl réteken és mezőkön, városokon és falvakon, az erdő szélén, egy apró tanyán élt Makacska, a kismacska. Naphosszat gubbasztott a szobában, és nézte, ahogy testvérei vidáman incselkednek mindennel, ami a mancsuk ügyébe akad. De Makacska másra vágyott. Őt nem tette boldoggá a játék, sem a finom tej, vagy az omlós máj. Amikor egy kis álmodozásra vágyott, felugrott az ablakba, és bámulta a hatalmas, hívogató kinti világot, amelyet még sohasem láthatott közelebbről. Irigykedett a kiskacsákra, amiért tocsognak a sárban, és nevetgélve futkorásznak az udvaron arra, amerre csak kedvük tartja. Makacska számára a szoba, a ház börtön volt. Kicsi lelke többre vágyott; valami nagy, lélegzetelállító kalandra, ahol megismerheti mindazt, amit addig csak az ablakon keresztül szemlélhetett. Egyetlen barátja volt a házban: Ica, a vén pókica.

 Ica rendkívül öreg volt. Fáradhatatlanul szőtte hálóját újra és újra és újra, akárhányszor egy-egy rovar tönkretette. Persze, nem bánta, ha akadt tennivalója, hiszen az azt jelentette, hogy jó időre meg volt a lakomája. Olykor lemászott az ablakban ülő Makacskához is, hogy elbeszélgessen vele. Kedvelte a kismacskát, mert fiatalkori önmagára emlékeztette. Arra a személyre, aki bármit megadott volna azért, hogy világot lásson. Egyszerre volt barátja és a fogadott fia is, hiszen úgy gondozta, ápolta a búslakodó állatot, mint egykor a sajátjait. Legtöbb gyermeke már elhagyta, új életet kezdtek, és abba a korba ért, amikor veszélyes lett volna újra kicsi pókokat a világra hozni. Már nem volt olyan fürge és erélyes, mint régen. Egy napon, amikor Makacska a szokottnál is szomorúbb volt, elhatározta, hogy ad egy esélyt a kismacskának álmai megvalósítására. Ehhez nem kellett mást tennie, mint megosztani a titkát vele arról, hogyan osonhat ki a házból feltűnés nélkül.

 - Szia, Makacska! Miért lógatod az orrod ezen a verőfényes napon?

- Látod ott kint a kiscsibéket? Szaladgálnak, nevetgélnek, az egész udvart körbefuthatják, és látszik rajtuk, hogy jól érzik magukat. De én mit tehetnék idebent? A testvéreim mind a gombolyagokkal és dobozokkal játszanak, beléjük bújnak, és amint egyikük odaér, a másik kiugrik, hogy megijessze. Annyira buták! Nem látják, milyen nagyszerű világ van odakint; milyen boldog, kalandos az élet vár ránk, ha anya végre kienged. De nem akar! Azt mondja, még túl kicsik vagyunk, én viszont nem bírom ki tovább idebent! – Makacska dühös volt és elkeseredett.

- Kedveském! Tudod te, milyen veszélyes az a kinti világ? Mennyi olyan állat él az erdőben, akik esténként idejönnek, és elkapnak mindenkit, aki nincs biztonságban? Nem kismacskának való hely az udvar, sem az erdő! A kalandos élet nem olyan biztonságos, és könnyedén odaveszhet, aki játéknak hiszi.

- Tudom, hogy nem játék, és hogy veszélyes. Anya mesélt róla, és óva intett attól, hogy nélküle, ilyen fiatalon útnak induljunk. Ennek ellenére én szeretnék szabad lenni. Látni a fákat, milyen nagyra nőnek; felmászni rájuk, ugrálni rajtuk, kergetni a madarakat, akik az ágaikra szállnak. Érezni a nap igazi melegét a bundámon, és a szellőt, amiről anya olyan sokat mesélt. Beszélgetni más állatokkal, dagonyázni a sárban, vízben. Izgalmas élet lehet!

 - Amikor olyan fiatal voltam, mint te, én is mindig szabadságra vágytam. Sokszor elszöktem a kíváncsi tekintetek elől, és belestem a pajtába, a kamrába, a hálószobába, és mindenhová, ahová csak bejutottam. Felfedeztem a házat és környékét, és jó volt mindezt egyedül tenni.

- Akkor megérted, miről beszélek, ugye? Te tudod, mit érzek, mire vágyom!

- Igen, Makacska, pontosan tudom, mi jár a fejedben, mit rejteget a kicsi szíved. Ezért elárulok neked egy titkot, ha megígéred, hogy nem mondod el senkinek. – Ica, a vén pókica rákacsintott a kismacskára, aki nagyon izgatott lett.

- Ígérem, hogy soha, senkinek, sehol, sehogyan, semmilyen áron, soha, senkinek nem mondom el! Légy szíves, mondd el a titkod! – Makacska, a kíváncsi kismacska dorombolni kezdett, és Icához dörgölőzött, aki rámászott a kobakjára, és belesuttogta a fülébe a ház legnagyobb titkát: van egy kijárat.

- Komolyan mondod, hogy ott ki lehet menni?

- Tsss! Csendesebben, mert még valaki meghallja, és akkor lesz nemulass! Igen, úgy van, ahogy mondtam. De vigyázz, ne lásson meg senki, és sötétedésre érj vissza, különben nagy bajba kerülsz!

- Persze, megígérem! – mondta Makacska, és már ugrott is le az ablakból, hogy testvérei és anyja látóteréből eltűnve belevághasson a nagy kalandba.

 

*

 

 Makacska lelapult, amennyire csak tudott, hogy elrejtőzzön testvérei elől. Bekúszott a fotel mögé, onnan átugrott a dívány széléhez, végül besurrant a kisszobába amely tiltott terület volt számára. A szobában rend és tisztaság uralkodott. Az ajtóval szemben a fal előtt egy ősrégi, de annál patinásabb szekrény húzódott, rajta számtalan könyvvel, csecsebecsével, és csomó olyan tárggyal, amelyek egy kismacska szemében egyet jelentettek az egész napos szórakozással. Ám Makacska fejében továbbra is a nagy kaland járt, nem törődött a sok új játékszerrel. Halkan odalopózott az ablakhoz, és nekitámaszkodott mancsával, melynek hatására a nyílászáró feltárult. A friss, tavaszi szellő végigsimított a bundáján, az új illatok és hangok pedig egészen megrészegítették.

 Az ablakból leugorva elképesztő látvány tárult Makacska elé. Minden, ami addig nagynak tűnt, hatalmassá változott. Csak egy lépést tett a szabadság felé, de a világ kitágult, a szíve a torkában dobogott. Azt sem tudta, merre induljon, mit nézzen meg először. Ica szavai a biztonságról már rég a múlté voltak, mintha sosem hangzottak volna el. Nézett jobbra, majd balra, hosszan töprengett, miközben ámuldozott, végül elindult az ólak felé, ahonnan a legnagyobb hangzavar hallatszott.

 Benézett, és látta, amint egy házsártos, öreg koca pöröl a kicsinyeivel, akik szopni akartak ahelyett, hogy az ínycsiklandó moslékból ennének. Szegény disznón látszott az idő múlása, amúgy is ráncos pofáján akkora redőkvoltak, hogy Makacska teljes egészében elbújhatott alattuk bárki elől. A másik sarokban egy kos éppen azt mesélte a juhoknak, hogy mikor még egy másik gazda farmján élt, többször is előfordult, hogy a kutya helyett ő kergette el a farkasokat. Amilyen csúnya volt szegény, ezt Makacska is el tudta képzelni, és biztos volt benne, hogy nem az ereje vagy a bátorsága miatt sikerült a feladat. Ugyan szórakoztató volt hallgatni a sok vicces állatot, akiket még sohasem látott, és akikről csak édesanyja és Ica mesélt, mégis úgy érezte, még többet szeretne látni. Tovább merészkedett hát, ki az udvarról, egyenesen az erdőbe.

 Ahogy belépett a rengetegbe, hűvösebb lett a levegő, és a hangok is megváltoztak. Motoszkáló, recsegő-ropogó zajok zavarták fel az erdő csendjét, ami nyomasztó hatással volt a kis állatra. Az új élmények azonban előhozták bátorságát. Puha, parnázott mancsa a talajt érintette, és hirtelen egy vékony, sikoltó hangra lett figyelmes, amely az avar alól jött.

 - Hé, szőrpamacs! Miért nem nézel a labad elé?

- Bocsánat! Nem láttalak. Te ki vagy, mi vagy? – Makacska érdeklődő szemet meresztett a fura szerzetre.

- Bocsánatkérés elfogadva - felelte vidámabban az idegen. - Kriszta vagyok, a giliszta. Na, és téged hogy hívnak?

- A nevem Makacska, a macska.

- Aranyos neved van. Kitől kaptad?

- Anyukámtól. Azért adta, mert sosem hallgattam rá, mindig azt tettem, amit akartam.

- Mit keres egy magadfajta szobacica ezen a veszélyes vidéken?

- Honnan tudod, hogy nem ide valósi vagyok? - Makacskából előtört szokásos kíváncsisága.

- Mindenkit ismerek a környéken, és a szép, ápolt bundád azt jelzi, hogy nem jártál még errefelé.

 Makacsának tetszett az izgága giliszta játékossága, ezért úgy döntött, beszélget vele, hogy megismerje őt és az erdőt.

 - Egyedül élsz itt, vagy a szüleiddel? – kérdezte a kismacska.

- A szüleim már nagyon régen elhagytak, de nem vagyok egyedül. Sok barátom van, ételt mindig találok, ez a talaj bőséges élelemben, mi másra lenne szükségem?

- Soha nem is gondolkodtál rajta, hogy elhagyd ezt a helyet?

- Miért akarnám elhagyni? Mindenem megvan, ami kell.

- Mert talán máshol, az erdőn kívül több kaland vár. – Makacska ábrándozó szemmel tekintett körbe, ami meglepte a gilisztát.

- Nem vágyom kalandokra, sem semmi többre. Megelégszem mindezzel. – Kriszta kőrözött egyet vékonyka testével.

- Miért elég ez, ha mást is kaphatnál? – A kismacska nem értette új kis barátja elégedettségét.

- Mielőtt édesanyámék elhagytak, folyton el akartam menni, világot látni, mindent megismerni. Aztán egy reggel egyedül maradtam, és hamarosan be kellett látnom, hogy addig minden fontos dolog ott volt az életemben, mégsem becsültem meg. A magány megmutatja a gilisztának, mi a fontos, és mi nem. Szerencsére találtam barátokat, akik nem hagytak magamra.

 - Jó neked! Én bezzeg össze vagyok zárva a testvéreimmel, akik éjjel-nappal másra sem tudnak gondolni, mint a játékra. Amint anyu megjelenik bármilyen tárggyal, ami felkelti az érdeklődésüket, egyből rávetik magukat, és azon veszekednek, melyikük játsszon vele. – Makacska sopánkodott egy sort, amit a giliszta érdeklődve hallgatott.

- Te miért nem játszol velük?

- Mert nem szeretek ilyen butaságokkal foglalkozni. Én kalandokra vágyom, mint az apám, akiről régebben anyu mesélt. Azt mondta, hogy naphosszat járta a tanya környékét, az erdőt, megküzdött mindenféle szörnyeteggel, aki rátámadott. Olyan akarok lenni, mint ő!

- Mi történt apukáddal? Ugyanis azt nem mondtad el. – Kriszta kíváncsi szemet meresztett az avarban hempergő szőrgombolyagra.

- Csak azt tudom, amit anyu mesélt, hiszen én és a testvéreim akkor még alig pár naposak voltunk. Nagyon öreg volt már, és azt mondta anyunak, hogy elmegy vadászni egy kicsit, mert a csípős őszi idő és az udvaron elhullott magvak sok madarat odavonzanak. Ám apu nem jött vissza se aznap, se másnap, se azután. Szerintem elragadta egy hatalmas madár, vagy csak leesett egy fáról, és nem tudott hazajönni, más nem történhetett. A barátom, Ica azt mondta, hogy idős korban már nem olyanok az érzékeink, mint fiatal korunkban. Ezért is hiszem, hogy a túlzott bátorsága miatt nem ismerte be még magának sem, hogy már nem olyan fürge és ügyes, mint régen.

 - Biztosan büszke vagy rá, hogy ő volt az apukád. Már megértem, miért merészkedtél ilyen messzire az otthonodtól. – Kriszta nagyon jól tudta, mi történhetett valójában Makacska édesapjával, de nem akart csalódást okozni új barátjának.

- Igen, borzasztóan az vagyok. Ha majd felnövök, én leszek a környék legrettegettebb macskája! – A kismacska talpra állt, kihúzta magát, és úrias mozgásba fogott.

- Vicces vagy, Sir Makacska! – Kriszta meghajolt, mint aki tiszteletét rója le királya előtt. Ezen mindketten nevettek.

 Makacskának megkordult a gyomra, ami rögtön eszébe juttatta, hogy ideje hazamenni. Elbúcsúzott Krisztától, és megígérte neki, hogy sűrűn el fog jönni, és akkor újra találkozhatnak. Egy pillanatig fogalma sem volt arról, honnan jött, aztán elindult arra, amerre szíve húzta, mert úgy gondolta, az az út biztosan haza vezet.

 

*

 

 Hosszú idő telt el, míg a mancsai az avart rótták, de csak nem akart vége lenni az erdőnek. Minden perccel egyre sötétebb lett, és ez rémisztő volt a kismacskának. Egyszer csak vékony, visításszerű hangok törték meg a csendet. Makacska felnézett, de csupán néhány árnyat látott elsuhanni az ágak között. Az egyik fa tövében talált egy mélyedést, oda húzódott be. A visongatások a sötétség beköszöntével szaporodtak, és a kíváncsi kismacska már korántsem volt olyan kíváncsi arra, hogy miféle láthatatlan borzalom ad ki ilyen hangot. Szemével élesen látott, de mire odanézett a hangok irányába, azok eltűntek, és pillanatokon belül egy másik helyen tűntek fel újra. A félelemtől megdermedt Makacska összekucorodott, amennyire tehette, hogy ne vegyék észre, ám volt valaki, aki mégis ott ücsörgött a közelében, egészen pontosan a felette elhelyezkedő vékony ágon. A kis szőrgombolyag időnként körülnézett, de senkit sem látott, mígnem az eget pásztázva figyelmes nem lett egy vékonyka, fáról lelógó alakra. Összeszedte maradék bátorságát, és megszólította az ismeretlent, nem tudva, hogy élő-e vagy sem.

 - Ki van odafent a fán? – Erre a kiáltásra az ágon csüngő lény is felriadt, és kitárva szárnyait leereszkedett, hogy közelebbről megnézze magának a hang forrását.

- Üdv neked, idegen! Csak én vagyok, Elemér, a denevér. – Leszállt Makacska elé a fa tövébe, így köszöntve az addig rejtőzködő jövevényt.

- Mi az, hogy denevér? – Kíváncsisága újra visszatért, és mivel édesanyja, de még Ica sem mesélt korábban a denevérekről, érdeklődően pásztázta végig az előtte gubbasztó állatot.

- Ha nem tudnád, a denevér éjszaka bújik elő a rejtekhelyéről, és zsákmány után néz.

- Macskát is esztek? – kérdezte Makacska megszeppenve.

- Nem, ahhoz túl kicsik vagyunk. Legtöbbször bogarakat és gyümölcsöket fogyasztunk, de a kedvedért kivételt tehetek. – Elemér megcsillantotta hatalmas, hegyes fogait, amitől a kismacska lesápadt, mire a denevér éktelen nevetésben tört ki.

- Nem vicces! – jegyezte meg Makacska sértődötten.

- Látnod kellett volna az arcodat! Ilyen rémült tekintetet még sohasem láttam.

 Makacska egy ideig durcás arckifejezéssel feküdt a földön, majd gondolt egyet, és rávetette magát a denevérre, aki jéggé dermedt.

- Én viszont szeretek mindenféle állatot, amit el tudok kapni – mondta vicsorogva, büszke hangon a négylábú.

- Kérlek, ne egyél meg! Ne vagyok jó ízű, és kövér sem vagyok. Csupa csont és bőr a testem, nézd csak meg. – Szárnyára mutatott, amely valóban vékony volt és törékeny.

- Ó, de hiszen itt, a hasadon nagyon is sok hús van! Egy magamfajta kismacskának bőségesen elegendő étel vacsorára. – Makacska kivillantotta egy karmát, amivel rábökött Elemér pocakjára, majd megnyalta a szája szélét, mint aki lecsapni készül.

- Várj! Nem ehetsz meg, gyomorrontást kapsz! Igen, így van! Aki denevért eszik, az napokig szenved, van, aki el is pusztul. – Elemér már nem tudta, mit találjon ki, hogy ne ő legyen a főfogás.

 Makacska egy darabig gondolkodott, hogy meddig játszon még a denevérrel, aztán hirtelen leszállt róla, és visszament korábbi helyére, a fa tövébe.

- Ezt megérdemelted! – mondta, és kényelmesen elhelyezkedett.

- Csak a bolondját járattad velem?

- Persze! Ugye, milyen rossz?

- Nem tehetsz ilyent! Nem ijesztegethetsz másokat csak azért, mert nagyobb vagy! – Elemér dühösen, a rettegéstől még mindig remegve kiabált a kismacskával.

- Neked talán szabad a frászt hozni másokra? – vágott vissza Makacska.

- Én denevér vagyok, az erdő legfélelmetesebb állata!

- Félelmetesen vicces voltál, ahogy könyörögtél az életedért.

- Mit tudhat egy magadfajta anyuci kedvence az erdőről, és a benne leselkedő veszélyekről?

- Talán nem tudok semmit róla, de legalább nem teszek úgy, mintha én lennék a leghatalmasabb. Anyukám szerint az erdő legveszélyesebb állata a medve. Te legfeljebb a leglustább lehetsz.

- Méghogy én lusta?

- Nem is én csüngtem a fán békésen szundikálva, míg a társaim vadásztak. Mert nyilván ők adják ki azt a furcsa hangot, amit te is. – A váratlan reakcióra Elemérnek sem volt válasza.

Haragudott a kismacskára, amiért az tréfát űzött belőle, de szerencsére senki sem látta, mi történt. Elrepült, szó nélkül magára hagyva Makacskát, aki a denevér eltűnése után lehunyta szemét, és mély álomba szenderült.

 

*

 

Még sötét volt, amikor felébredt, de a denevérek már elhalkultak Az ébredő erdő egyre több neszt hallatott a közelben. Úgy gondolta, hamarosan pirkadni fog, ezért ideje továbbállni, hogy mielőbb hazaérjen. Tudta, hogy ha hazaér, édesanyja jól leszidja a szófogadatlanságáért, de legalább kalandos napon volt túl, és ez jó érzéssel töltötte el. A kellemes gondolatokat gyomrának korgása zavarta meg. Már majdnem egy teljes napja nem evett, ideje volt hát, hogy keressen némi harapnivalót, még ha jobban is szerette az otthon kapott ételt. “A kalandorok nem válogathatnak!” – gondolta, és nekivágott az erdőnek, ezúttal egy másik irányba, bízva abban, hogy megleli a hazavezető utat.

A párás, harmatos fű miatt Makacska bundája teljesen átázott, amitől fázni kezdett. A friss, reggeli szél fújta ugyan a szőrét, de mivel minden vizes volt, csak pillanatokra szárította meg, amikor kevésbé gazos területre tévedt. Néha az orrával beletúrt az avarba, de legfeljebb rovarokat, pókokat, vagy zsenge hajtásokat talált, amelyek nem hozták meg az étvágyát. Ahogy szaglászott, nem vette észre, hogy vele szemben egy másik állat is közeledik, szintén ügyet sem vetve a külvilágra. Pár pillanat múlva a két buksi összeütközött, amitől mindketten hátraugrottak. Makacska eszmélt előbb.

- Ki vagy és mit akarsz? – fenyegetően domborította a hátát, felállította szőrét, és fújt a vörös jószágra.

- Te ki vagy, és mit keresel a területemen? – kérdezte a bozontos farkú kis állat rezzenéstelen arccal.

- A nevem Makacska, és éppen vadászom!

- Méghogy vadászol? Ezt nevezed vadászatnak? Azt sem láttad, hogy én is itt vagyok.

- Ami azt illeti, te sem néztél a lábad elé, vöröske!

- Nem vagyok vöröske! Apróka vagyok, a kisróka.

- Szóval így néz ki egy róka. Már sokat hallottam rólad, nem gondoltam, hogy ilyen kicsi vagy.

- Azért vagyok kicsi, mert még nem nőttem meg. Anyukám szerint ha sokat eszem, olyan erős és nagy leszek, mint ő. – Apróka körbesétált a kismacska körül, megszaglászva, miféle szerzet.

 - Hol van anyukád? A barátom, Ica, a vén pókica azt mondta, hogy a kisrókák fiatalon nem vadásznak egyedül, mert sok mindent kell megtanulniuk.

- A barátod jól tudja. Anyukám otthon van, rám vár. Amíg ő előkészíti az éjszaka ejtett zsákmányt, addig én szokásomhoz híven kijöttem, hogy körbejárjam a területünket, hátha találok valami érdekeset, valami újat. Vagy valaki újat, mint most téged.

- Hol vadászik anyukád? Nem mutatnád meg nekem a helyet? – Makacska már egyáltalán nem érezte fenyegetőnek a kisrókát, sokkal inkább mulatságosnak találta őt a vörös bundájával és hatalmas farkával, ami majdnem hosszabb volt, mint ő maga.

- Én nem tudom, mert még alszom, amikor elmegy. De ha hazajössz velem, megkérdezheted tőle.

- Na, és nem fog bántani? Nem akar majd megenni?

- Jobban szeretjük a nyúlhúst, mint a macskát, nem kell aggódnod. – A kismacska egy kicsit megnyugodott, és követte Aprókát, aki egy föld alatti oduba vezette.

 - Szia, anyu, megjöttem, és hoztam magammal valakit!

- Hányszor megmondtam már, hogy ne mutasd meg senkinek, hol lakunk! Vagy talán azt akarod, hogy elüldözzenek bennünket?

- Nem anyu, nem akarom, de ez a kismacska – és Makacskára bökött mancsával – messziről jött, hogy vadásszon.

- Én egy szóval sem mondtam, hogy messziről jöttem – vágott közbe Makacska.

- De anyu megtanította az összes állatot, aki az erdőben él, és itt macskák nem élnek. Az erdő nagy, biztosan azon kívül élsz, vagyis messze innen.

- Ez igaz. Eltévedtem – ismerte be végül a szőrpamacs szomorúan.

- Gyere, jut neked is az ételből. Ne kéresd magad! – Apróka anyukája kedves mosollyal invitálta Makacskát a nagy darab húshoz, ami az odu közepére volt kirakva.

- Nem akarok zavarni, csak azt szeretném megkérdezni, hogy megmutatnád-e nekem, hol tudok vadászni.

- Ne butáskodj, te gyermek! Hiszen túl kicsi vagy még a vadászathoz. Ilyen finom húst otthon biztosan nem adnak. – A rókamama próbálta rábeszélni Makacskát az ételre, és láthatóan nem kellett sokáig noszogatnia, mert alig, hogy kimondta, az már rá is vetette magát.

- Tessék nekem is hagyni! – kiáltotta Apróka, és a kismacska példáját követve beleharapott a húsba.

 A két kis állat egymásra licitálva próbált minél többet enni, mígnem Makacska, aki nem szokott hozzá a tápláló ételhez, kidőlt.

- Én győztem! – mondta Apróka alig érthetően, miközben az utolsó falatokony nyámnyogott.

- Te aztán sokat tudsz enni!

- Egy rókának sokat kell ennie, hogy nagyra nőjön, és én szeretnék nagy lenni.

- Az leszel, drágám! – jegyezte meg a rókamama. - Hamarosan még engem is lehagysz. Már nem győzlek etetni. Ideje, hogy megtanuld, hogyan vadászik egy igazi róka.

- Ma megtanítasz vadászni? – És Apróka ujjongva ugrándozott körbe-körbe, mígnem édesanyja lecsitította.

- Hékás! Előbb még van egy kis dolgunk!

- Tényleg?

- Meg kell mutatnunk Makacskának, merre tud hazamenni.

- Te ismered az utat? – A kismacska kérdő tekintettel nézett az öreg rókára, aki helyeslően bólogatott.

- Akkor mire várunk? Menjünk! – ordította el magát Apróka, aki sokkal izgatottabbnak tűnt, mint Makacska.

 Az oduból kilépve verőfényes napsütés fogadta a rókamamát és a két kis állatot. Apróka édesanyja ment elől, mögötte Makacska, hátul pedig a rókafi. Rövidesen egy csapáshoz értek, ahol az idős róka elmagyarázta Makacskának, merre kell mennie. A kismacska megköszönte az élelmet és a segítséget, majd elbúcsúzott a két rókától, és jókedvűen, tele hassal lépdelt hazafelé.

 

*

 

 Visszatérve az erdő mélyébe, ahová a nap sugarai nem hatoltak be, a hőmérséklet még mindig nem érte el a kívánt szintet. Makacska rendületlenül haladt az úton, szemét egy percig nem vette le a vékony ösvényről, amely az otthonához vezette. Hamarosan egy mély, bömbölő hangra lett figyelmes. Honvágya az úton tartotta, de kíváncsisága gyorsan felülkerekedett, és elindult a hang irányába. Rövidesen egy nagy, barna, bundás állatra lett figyelmes, aki keservesen sírdogált egy fa alatt. Egy darabig gondolkodott rajta, hogy odamenjen-e az idegenhez, vagy ne, végül bátorságot vett magán, és közelebb merészkedett.

 - Hahó! Ki vagy te? Miért sírsz?

- Menj innen! Hagyj békén! – dörmögte vissza a síró állat.

- Márpedig én nem megyek el addig, ameddig nem felelsz a kérdésemre! – Makacska kötötte az ebet a karóhoz, amin a vele szemben ülő meglepődött.

- Miért akarod tudni, ki vagyok? Miért érdekel téged, hogy miért sírok? Én senkinek sem vagyok fontos!

- Nekem fontos vagy! – A szőrpamacs megtanulta Icától, hogy a bajban lévőknek segíteni kell, ezért nem tágított.

- Ugyan, miért lennék fontos? Nem is ismersz.

- Nem kell téged ismernem ahhoz, hogy fontos légy.

- Ki mondta ezt neked?

- Egy barátom.

- Saci vagyok – mondta váratlanul a még szipogó hang. - Saci, a maci.

- Szép neved van! – jegyezte meg Makacska egy mosoly kíséretében.

 A medve nem értette a kis szőrgombolyag kedvességét. Ahogy ránézett a vicces, kicsi lényre, egyre érdekesebbnek találta, míg egyszer csak el nem nevette magát. Makacska értetlenül állt Saci hirtelen hangulatváltozása előtt.

- Min nevetsz?

- Rajtad.

- Rajtam? Van valami a bundámon? – érdeklődött a kismacska, miközben szőrét mustrálta, hátha talál rajta valami nem odaillőt.

- Nem, semmi. Csak nagyon mulatságosan nézel ki. – Miután abbahagyta a nevetést, a mosoly az arcán maradt, egészen megkedvelte az ismeretlen kisállatot.

- Úgy gondolod?

- Határozottan.

- De mi olyan vicces a kinézetemen? – Makacska egyre kíváncsibb lett.

- Az arcod. Amikor beszélsz, olyan, mintha mosolyognál. Eközben kivillannak a fogaid, és egy vigyorgó ragadozó nagyon mulatságos.

- Honnan veszed, hogy szoktam vadászni?

- Hús van a fogaid között.

 A kíváncsi kismacska végignyalta érdes nyelvével a fogsorát, és valóban talált néhány nem odaillő darabot. Felnézett Sacira, és most ő kuncogott.

- Na, és te min nevetsz?

- Nem min, hanem kin. Rajtad.

- De miért?

- Ki gondolná, hogy a nagy, félelmetes külső mögött ilyen kedves személy rejtőzik.

- Úgy gondolod, hogy félelmetes vagyok?

- Persze! Hatalmas vagy, mély, morgó hangod van, és ijesztő, amikor mérgesen dörmögsz.

- Tényleg? Biztos vagy benne?

- Nem mondanám, ha nem így lenne.

- Köszönöm! – szólalt meg könnyes szemmel Saci, de ezek a boldogság könnyei voltak.

 A medve hirtelen felkapta a kismacskát, és óvatosan magához szorította. Makacska először megijedt, de amikor megértette, hogy Saci miért emelte fel, ő is közelebb húzódott. A medve vidámabb volt, és látszólag hálás.

- Miért mondtad azt, hogy köszönöm?

- Mert segítettél.

- Én segítettem? De hát miben? Szinte meg sem mozdultam.

- Egy másik medve azt mondta, hogy túlságosan barátságos vagyok, ezért inkább nézne túlméretezett hódnak. De amikor te azt mondtad, hogy félelmetesnek tűnök, az jó érzéssel töltött el. Ez azt jelenti, hogy mégiscsak medve vagyok.

- Nem szép másokkal csúfolódni. Egy medve is lehet kedves, ahogyan egy egér is lehet gonosz. Nem az számít, hogy milyen nagy vagy, mekkorát tudsz ordítani, vagy hogyan nézel ki. Nem ez dönti el, hogy te medve vagy, egér, macska, giliszta, vagy bármi más. Attól leszel az, aki, hogy sosem felejted el, ki vagy valójában.

- Ahhoz képest, hogy milyen kicsi vagy, nagyon bölcs gondolataid vannak.

- Sokat tanultam édesanyámtól és a legjobb barátomtól, Icától, a vén pókicától.

 Saci letette a földre a kismacskát, és felállt, hogy kinyújtóztassa elgémberedett végtagjait. Beleszagolt a levegőbe, amely friss hús illatot árasztott, amitől azonnal megjött az étvágya. Úgy döntött, vadászni indul, és elviszi magával Makacskát is.

- Még meg sem kérdeztem a neved – szólalt meg Saci.

- A nevem Makacska.

- Nos, Makacska, nincs kedved velem jönni vadászni?

- Jó lenne, de nem lehet. Tegnap eltévedtem, és muszáj mihamarabb hazaérnem, mert anyu már biztosan nagyon mérges rám, amiért kimaradtam éjszakára. Reggel ettem néhány falatot, és megmutatták az utat, ami haza vezet. Csak azért álltam meg, hogy megnézzem, ki sír olyan keservesen.

- Erre nem is gondoltam, igazad van. Egy kis állatnak az anyja mellett a helye. Örülök, hogy találkoztunk, remélem, gyorsan hazaérsz. Köszönöm, amit értem tettél, édesanyád büszke lehet rád.

- Most szerintem inkább mérges. – Makacska Sacihoz bújt, így búcsúzva tőle, aztán megfordult, és visszatért az ösvényre – legalábbis azt hitte.

 

*

 

 A rókamama által reggel megmutatott ösvény éppen a fa másik oldalán volt, ám a kismacska elfelejtette, honnan érkezett, és ezért rossz utat választott. Minél tovább sétált a kies erdőben, annál furcsábbnak találta, hogy még mindig nem érkezett meg a tanyára. A felette repkedő madarak incselkedtek vele, de nem törődött velük. Sokkal jobban szeretett volna hazaérni, és elmesélni a kalandokat, amelyeket átélt. Ahogy ment, mendegélt, különös, hosszú fülű állatra lett figyelmes, aki csámcsogva legelészte az előtte heverő fűcsomót.

 - Szia! Bocsánat, hogy megzavarlak az evésben, kérdezni szeretnék valamit. – A nyámnyogó szőrgolyó komótosan megfordult, és tele szájjal megszólalt.

- Mondd, fiam, mit szeretnél tudni?

- Eltévedtem, és nem tudom merre kell menni. Megmondanád, hogyan jutok el az erdő szélére?

- Talán csak nem a tanyán élsz?

- De igen! Honnan tudtad? Ismered?

- Már hogyne ismerném. Fiatal koromban jártam azon a környéken, arra nagyon friss a fű, és tápláló is.

- És meg tudod mondani, hogy hogyan jutok el oda? Jófelé megyek?

- Nem. Ez az ösvény a folyóhoz visz. Amelyiket te keresed, az arrafelé van – és jobbra mutatott –, sok száz ugrásnyira innen.

- Jaj, ne! Már megint rossz felé fordultam!

- Ne ess kétségbe! Kismacska vagy, könnyedén túléled az erdőben napokig.

- De én nem maradhatok itt napokig! Várj csak! Honnan tudod, hogy mi vagyok?

- Nem figyeltél az előbb? Sokat jártam a tanya felé korábban, nem te vagy az első macska, akivel találkozom.

 Makacska körbe-körbe járkált. Már cseppet sem élvezte a kalandozást, haza akart menni. Játszani akart a testvéreivel, beszélni Icával, hozzábújni édesanyjához, aki már biztosan aggódott érte. Az idős állat látta ezt, és közelebb ugrált, hogy megnyugtassa a kismacskát.

- Mi a neved, fiam?

- Makacska.

- Szép neved van, Makacska.

- Köszönöm.

- Mit szólnál, ha megmutatnám az utat? Elkísérlek az ösvény végéig, ahol véget ér az erdő. Onnan már látszik a tanya, biztosan hazatalálsz.

- Tényleg megtennéd?

- Természetesen! Úgyis régen jártam arra, és nem szeretném, ha egyedül kódorognál.

- Hurrá! Induljunk máris! – Azzal Makacska elindult az ellenkező irányba, mire új barátja utánakiáltott.

- Hé, Makacska! – A kismacska megfordult a hang hallatára. - Az ösvény arra van – mondta az öreg, hosszú fülű állat, és elindult a helyes irányba.

 Makacska ugrándozott, a kalandkedve visszatért, és örült, hogy jó társaságban van. Az új barátja kedvesnek tűnt, de még a nevét sem kérdezte. Azt sem tudta, milyen állat lehet. Fehér volt a bundája, hosszúak a fülei, ugrált, és füvet legelt. Ha nem tudná, hogy a kecskének rövidebb a füle, bizony arra tippelt volna, hogy az. Mivel azonban ő maga nem volt képes rájönni, miféle szerzet lehet, hát megkérdezte tőle.

 - Hogy hívnak? Itt élsz az erdőben? Milyen állat vagy? – Rengeteg kérdést tett fel egyszerre, szegény ugribugri azt sem tudta, mi volt az első kérdés.

- Ne ilyen gyorsan, ne ilyen sok kérdést! Kérlek, légy tekintettel a koromra, nem vagyok már fiatal!

- Bocsánat! – Makacska lesütötte a szemét, majd pillanatokkal később újra feltette a kérdéseit, ezúttal egyesével. - Mi a neved?

- Gyuszi vagyok. Örvendek!

- Miféle állat vagy? Még nem találkoztam hozzád hasonló szerzettel.

- A tanyán már nagyon régóta nem tartanak magunkfajtát, de édesanyád biztosan látott már nyulat.

- Nyúl? Szóval te nyúl vagy?

- Igen, egy nagyon öreg nyúl. A fiatalok úgy nevezik magukat: nyuszi. Nem értem, miért nem jó nekik az, hogy nyúl.

- Te itt élsz az erdőben, vagy máshonnan jöttél?

- Születésem óta ez az otthonom. A szüleimmel gyakran vándoroltunk, kerestünk új helyeket, ha valahol már nem maradt sok élelem, ezért az erdő nagy részét ismerem.

- Azt mondtad, jártál már a tanyán. Meddig éltetek ott?

 Gyuszi elgondolkodott, számolgatott, de már nem mindenre emlékezett. Hosszú idő telt el azóta, hogy elhagyták a tanya melletti otthonukat, és a nyuszinak csak kevésszer jutottak eszébe az ott eltöltött hónapok.

- Azt hiszem, éppen egy nagyon meleg időszakban laktunk ott, aztán télre behúzódtunk az erdőbe, és találtunk egy jó helyet, ahol aztán még két telet töltöttünk, és többé nem mentünk vissza.

- Hol volt a legjobb?

- Az erdő másik végében van egy gyönyörű tisztás, fent, a folyó mellett. Tiszta a víz, rengeteg az élelem, de sajnos más állatok is szeretnek ott legelészni, mint például őzek és szarvasok, akik odavonzották a rókákat, farkasokat, medvéket, ezért nagyon veszélyessé vált számomra. Én már öreg vagyok, nem bírok úgy futni, mint régen. Előled is csak azért nem futottam el, mert a macskák nem vadásznak ránk.

 Makacska végignézett a nyúlon, de nem látta rajta, hogy idős lenne. Csapzott, törtfehér bundája, és lassú, fáradt mozgása jelezte csupán, hogy eljárt felette az idő. Néha nyögött egyet, ha nagyobbat kellett ugrania, de kitartóan mutatta az utat a hazavágyó kismacskának.

- Milyen messze vagyunk még? – kérdezte hosszú idő után Makacska.

- Már nem sok van hátra, de ha fáradt vagy, pihenhetünk.

- Az jó lenne, köszönöm. – Makacska nem akart szólni a nyúlnak, hogy pihenjenek, nehogy rossz néven vegye, ezért inkább úgy tett, mintha ő lenne fáradt.

 Míg a kíváncsi kismacska elterült a földön, ezzel jelezve fáradtságát, addig Gyuszi abból legelészett, amit talált. Tudta, hogy hamarosan elérik az erdő határát, és onnan fiatal barátja könnyedén hazatalál, de hamar sötétedett, ezért jobbnak látta, ha a pihenő nem nyúlik sokáig, ezért kis idő múlva, néhány falat fűvel később megszólalt.

- Gyere, fiam! Siessünk, nehogy ránk esteledjen!

- Rendben! – Makacska szó nélkül felugrott, és követte a nyulat.

 Rövidesen elérték a fás terület határát, és átvágtak a réten, amelynek szélén ott állt a ház és az istállók. Gyuszi a kismacskára nézett, akinek szeme könnybe lábadt.

- Látod, Makacska! Megérkeztünk. Még éppen időben.

- Köszönöm, Gyuszi! Nélküled sohasem találtam volna haza.

- Minden kalandor hazatalál egyszer, csak nem mindegy, ki hol találja meg az otthont.

- Nekem ez az otthonom – mondta Makacska, mancsával intett Gyuszinak, és már rohant is, egyenesen a ház felé.

 

*

 

 Az ablak, amelyiken kiugrott, zárva volt, de az ajtót résnyire nyitva hagyták, így észrevétel nélkül besurranhatott. Lapulva kúszott be a szobába, már majdnem sikerült a kanapé alá bújnia, amikor édesanyja észrevette. A terve az volt, hogy elrejtőzik, aztán anyja hangjára előbújik, majd azt hazudja, hogy végig ott aludt. Ugyan kinek jutna eszébe kételkedni benne? Ám nem volt elég óvatos, nem úszhatta meg a szidást. Sokáig hallgatta a dühös szavakat, még testvérei is elbújtak, félve anyjuk haragjától, pedig ők aztán tényleg semmit sem tettek. Makacska kalandja azt eredményezte, hogy szobafogságot kapott, míg testvérei másnap délután elhagyhatták a házat, és az udvar környékén édesanyjuk felügyelete mellett játszadozhattak. A kíváncsi kismacska szörnyen mérges volt emiatt. Ahogy ott üldögélt az ablakban, az addig meghúzódó Ica leereszkedett, és megszólította a bambuló Makacskát.

 - Anyukád mérges volt, tűvé tette érted az egész lakást.

- Tudom, hogy aggódott, de akkor is megérte.

- Nem féltél egyedül éjjel?

- Egy kicsit, de aztán megszoktam a sötétséget. Ugyanolyan volt, mint itthon, csak hidegebb.

- Elmeséled, miket láttál? – Ica oldalba bökte a kismacskát, nyolc szeméből néggyel rákacsintott, amitől Makacska is felvidult.

 Mindent elmesélt, kezdve azzal, ahogy megismerkedett Krisztával, a gilisztával, majd Elemér viccelődése következett. Ez után elmondta Aprókával, a rókával és az édesanyjával töltött rövid idő alatt történteket, aztán Saci, a maci problémáját, akit megvigasztalt, mert szüksége volt rá. Végül Gyuszit, a nyuszit is megemlítette, aki egészen hazáig kísérte. Csillogó szemmel emlékezett vissza a kalandjára, egészen felderült az emlékektől, amelyeket szerzett.

 - Tudod, Makacska, nem mindenki olyan bátor, hogy ilyen fiatalon nekivágjon a világnak. Életreszóló élményeket szereztél, amiket soha nem felejtesz el. Örülök, hogy nem esett bajod.

- Nem voltam veszélyben. A kinti világ nem is annyira szörnyű, mint ahogy mondják.

- Attól, hogy szerencsés voltál, és kedves állatokkal találkoztál, a világ még veszélyes hely. Tele gonosz élőlényekkel, akik arra várnak, hogy rád vessék magukat. Kihasználnak, hazudnak neked, aztán elevenen felfalnak. Nagyon vigyázz, Makacska! Hallgass édesanyádra és az idősebbekre, sokkal többet tudnak arról, mi van odakint, mint hinnéd! Ez persze nem jelenti azt, hogy Te buta lennél, csak nem ismered a világnak ezt a könyörtelen oldalát. Ha annyi mindent látsz az évek alatt, mint én, akkor belátod majd, hogy igazam volt.

- Te mégis engedted, hogy elmenjek. Nem szóltál édesanyámnak, megtartottad a titkot. Miért?

- Azért, mert a félelem meggátol abban, hogy az álmaid valóra váltsd. Mindenkinek szüksége van a lehetőségre, a bizalomra, hogy megvalósítsa mindazt, amit szeretne. Te látni akartad, mi van odakint, és tudtam, ha visszatartalak, ha elárulom az eltűnésed, örökké szomorú leszel amiatt, hogy nem tehetted meg. Mindig azok a döntések fájnak legjobban, amiket megbántunk.

 - Honnan tudod? Te is megbántál már valamit?

- Ó, Makacska! Ha tudnád, mennyi mindent! De nagyon fontos – és ha valamire emlékezni akarsz egy vén pók szavaiból, akkor az az –, hogy ha meg is bánsz valamit, nem szabad, hogy életed végéig szomorkodj miatta. Minden nap újabb és újabb döntéseket kell hoznod, és néha jól fogsz dönteni, néha rosszul. A boldogságod attól függ, el tudod-e engedni a megbánást. Ha igen, akkor nagyon szép életed lesz.

- Köszönöm, hogy ennyi mindenre tanítasz.

- Ez a legkevesebb, amit tehetek. Jó, hogy megoszthatom a tapasztalataimat valakivel, aki meghallgatja egy szenilis, öreg pók gondolatait. – Ica észrevette, hogy az anyamacska és kölykei a ház felé tartanak, ezért figyelmeztette Makacskát. - Nézd csak! Édesanyádék jönnek be. Menj, légy vele egy kicsit kedvesebb, hátha jobban megenyhül!

- Úgy lesz! Te vagy a legjobb barátom! – Alighogy kimondta, Makacska már ugrott is le a padlóra, hogy édesanyja elé siessen.

- Ezek a gyerekek! – szólalt meg Ica, majd visszamászott nyugodt kis zugába.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Újdonságok

 

 

 Az oldalt sikeresen megnyitottuk, és természetesen folyamatos fejlesztés alatt áll!

     

2021. 07. 28.

 

Esu Aries versei közé öt újabb került: Darázs, Vers Orhidhoz, Hála, Köszönet, Inuyasha.

Kellemes olvasgatást!

 

2021. 06. 26.

The Princes(s) of Ice Elina regénye folytatódik a 4. fejezettel.

2021. 04. 09.

Egy kis hét végi friss:

Gyermekkorom emlékei  - Jimmy Beatmaker novellafüzérének 3. darabját olvashatjátok.

2021. 04. 04.

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk minden írónknak és olvasónknak - a szerkesztőség.

Száz szó  - Elina egypercesei közé került fel egy régi-új: Hóvirágok, és folytatódik a -

The Princes(s) of Ice -című regénye a 3. fejezettel. Kellemes olvasgatást!

2020. 12. 31.

          Minden kedves olvasónknak

és írónknak

eredményekben gazdag,

boldog új évet és jó egészséget kívánunk!

Száz szó  - Elina "nyúlfaroknyi" novellái közé került fel három: Mindörökké; Mindörökké - kicsit másképp; Matematika

**********************************************

Korábbi frissítések

 

 

 
Köszönjük!
 
Látogatók
Indulás: 2008-05-10
 
Görgetősáv

 
Egérkövető

); }

 

Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?