Néhány nappal később...

Esteledett. A Nap vörös ragyogással tűnt el a tenger felett, csillogó fényhidat varázsolva a vízre. A tágas nappali hatalmas ablakaiból remek rálátás nyílt a mindig lebilincselő természeti jelenségre. A pazar színjáték visszfénye a szobában is meleg vörösre színezett mindent.
Egészen meghittnek lehetett volna nevezni a hangulatot, de körbelengte őket a szomorúság, a bánat kísértete.
A Kaleido Sztár a zongoránál ült, és lágy, szomorú dallamok születtek kezei nyomán a hangszerből. Örök partnere most is ott volt mellette. Ő terelte a zongorázásra Sora figyelmét, mert a lány mindenáron edzeni akart... de az Angyal számára az tilos volt néhány napig.
Mattnek már megoldották a szoba-kérdést, volt egy eddig használaton kívüli kicsi helyiség, amit berendeztek neki.
Ő épp ott dolgozott, számítógépét gyötörve. Sophie és Yuri edzésről tartottak haza. A nyugalmat hirtelen az ajtó csapódása, és testvéreik hangja törte meg. Megérkeztek. Leon felnézett és biccentett köszönésképpen. Azt gondolta, az érkezők úgyis leülnek a zongorajátékot hallgatni... nagyot tévedett.
Sophie egyenesen odament hozzá, és suttogva, de erélyesen felszólította, menjen be Yurival Matthez... Majd a felszabaduló fotelbe vetette magát. Leon megszokta már húga szeszélyeit, most mégis meglepett arcot vágott, ahogy kedvenc helyét elfoglalták... de szemöldökét felhúzva, szó nélkül ment a főnix szobájába, ahol már Yuri ott volt.
Mindketten komoran néztek a belépő ezüsthajúra, aki ezt látva halkan megkérdezte:
- Történt valami?
- Ezt most vettük ki a postaládából Sophieval - nyújtott oda a szőke egy levelet. - Hugit ebből egyelőre ki kellene hagyni... így is teljesen maga alatt van...
- Hmm... mi ez?
- Zsaroló levél. Yume egy vámpírklán kezében van, itt, Amerikában. És közelebbről itt, a városban - szólalt meg az eddig hallgató tűzdémon.
- Ilyen úton akarják megszerezni az erejét... Ha elmegy a húgáért, ő hal meg. Ha nem, akkor Yume...
- Sorát már nem tudják megharapni, az a végüket jelentené - gondolkodott Leon. - De őt még mindig gyötrik az álmai. Ma is álmodott, de hogy miről, azt nem mesélte. Az biztos, hogy rémálom volt, mert sikított.
- Mit tehetünk?
- Nem tudom. Valahogy, Sora tudta nélkül kell kimentenünk onnan.
- Leon, neked mellette kell maradnod. Mi majd együtt megpróbáljuk.
- És én?! Nekem is a Sztárra kell vigyáznom. Nem ?! - került elő hirtelen Fantom.
- De... - hagyták rá.
- Ketten próbálkozni?! Nagyon kockázatos. Sokan lehetnek - gondolkodott a párducdémon.
- Hívok segítséget - vetette fel a főnix.
- Honnan?
- Az legyen az én dolgom - mosolyodott el rejtélyesen Matt. - De az biztos, hogy holnap estére itt lesznek. Viszont ide nem hívhatom őket, nehogy angyalkád gyanút fogjon... Mi megyünk el Yurival a találkozóra. Esetleg Sophie-t is visszük.
- Azt már nem! - mondta Leon és Yuri egyszerre. - Neki is itthon kell maradnia.
- Túl veszélyes lenne neki - tette hozzá a szőke, mire a francia bólintott.
- Rendben. Akkor nagy vonalakban valami terv kellene - szólalt meg újra a tűzdémon.
- A pontos hely ismerete fontos lenne, ahol Yumét ez a vérszopó népség fogva tartja...
- Ez nem probléma - nyújtotta ki ökölbe zárt kezét Matt, mire a párducok egy apró denevért fedeztek fel a tenyerében. - Ma éjjel ő felderíti. Hajnalra itt van az információval. Mire a segítség ideér, kb. délre, már tudni fogjuk, hová menjünk.
Kiengedte ablakán a pici állatot - ami mellesleg szintén egy démon volt - mire az aprócska lény elvitorlázott.
Leon elkapta Foolt, és megmagyarázta neki, hogy még homályos jóslatokkal sem szabad felzaklatnia kedvesét... így Fantom úgy döntött, inkább néhány napig Rosettánál marad, nehogy elszólja magát.
Az ezüsthajú artista pedig gyorsan visszament a lányokhoz, nehogy szerelmének feltűnjön huzamosabb idejű távolléte. Közben betért a konyhába, és öntött egy kis gyümölcslevet nekik, amit bevitt a nappaliba.

Sora épp lezárta a zongora fedelét. Felnézett partnerére, aki odanyújtotta neki a poharat. A lány elmosolyodott:
- Köszönöm... épp ezt szerettem volna.
- Tudom - nézett bele mélyen az ezüstszín tekintet a barna szemekbe.
- Lassan vacsoraidő... - állt fel a kék hajú tündérke.
- Megyek segíteni - bólintott az angyal, és felkelt a székről.
- Maradj! Két percbe sem telik. Csak terítenem kell - mondta kifelé menet Sophie.
Leon odalépett párja mögé, és átölelte. Csendben álltak, egymáshoz simulva. Majd a férfi halkan megkérdezte:
- Jobban érzed már magad, kedves?
- Kicsivel. Nehéz ezt feldolgozni, hogy már az édes- és a nevelőszüleimet is elvesztettem...
- Tudom. Teljesen elfelejteni a fájdalmat nem lehet. Én a szüleim után néhány évvel Sophiet is elveszítettem - legalábbis úgy hittem. Iszonyatos érzés volt. Jéggé dermedt tőle a szívem, amit csak Te tudtál megolvasztani.
- Te teljesen egyedül maradtál... Az még borzasztóbb lehetett, mint most nekem. Az vigasztal, hogy legalább itt vagytok velem: Te, a testvéreim és a barátaim - nézett hátra szerelmére Sora.
- És a gyermekünk - tette hozzá lágy, mély hangján az artistaherceg.
- Igen - mosolyodott el végre a lány, megfordulva. Belenézett a varázslatos ezüstszín szemekbe. Ott lángolt bennük a szerelem és a vágy. Odabújt kedvese karjai közé, és hallgatta szívdobbanásait. Párduca lehajtotta a fejét, miközben az ő állát megemelte. Ajkaik egymáshoz tapadtak. Az ezüst hajzuhatag körbevette őket, kizárva a külvilágot. Nem láttak,nem hallottak egymáson kívül senkit és semmit. Jó néhány perc elteltével eszméltek arra, hogy valaki szólongatja őket.
Sophie volt, hívta őket vacsorázni, mivel a többiek rájuk vártak. Amikor végre ráfigyeltek, már indult is vissza az étkezőbe.
- Leon!
- Tessék!
- Délután megint furcsa álmom volt.
- Hmm?! Megint rosszat álmodtál? - fogta puhán tenyerébe a sápadtan is ragyogóan szép arcot.
- Nagyon... Egy sötét szobában voltam bezárva, és több olyan lény vett körül, mint amelyik pár hónapja megtámadott... Igaz, nem rondák és szakadtak, mint az volt, hanem méltóságteljes, de rideg, vérengző agyarasok. Az új artistatársaink is köztük voltak...
- Vámpírok?!
- Igen. Valamiért nem támadtak rám... De féltem. Nagyon.
- Szerencse, hogy csak álom volt. Ne félj, nem engedem, hogy bárki is bántson! - válaszolt a hópárduc démon, miközben magában döbbenten állapította meg, hogy sajnos, szerelme nem álmodott, hanem bizonyára valamiféle telepatikus képesség kezd kialakulni benne.
- Köszönöm, Leon!
- Mit, kicsim?
- Hogy mellettem vagy.
- Mindig itt leszek. Szeretlek, és vigyázok Rátok - nézett rá kedvesére a fiú nagyon őszintén és komolyan. Válaszul hálás, szeretetteljes mosoly ragyogott fel Sora arcán.
- Menjünk enni, mert Sophie megharagszik...
- Menjünk - bólintott a démon, visszamosolyogva.

Csend honolt a városban. Késő éjjel volt, a Hold vékony sarlója alig világított. A parton a tenger hullámainak megszokott, monoton locsogása nem zavarta meg a nyugalmat. Néha felvonyított, felugatott egy-egy távoli kutya, vagy vadászó bagoly halk huhogása jelezte: éjszaka is van élet... A tengerparton álló szép kis villa lakói is pihentek. Azaz csak hárman aludtak bent. Yuri és Matt ma délután elutaztak. Halaszthatatlan üzleti ügy...
Sora felriadt. Megint álmodott a vámpírokkal. Örök partnerére nézett, aki édesen aludt. Szép arcán apró mosoly játszott.
A lány nem állta meg, hogy egy kis, puha csókot ne adjon neki, nagyon óvatosan. Majd hang nélkül felült, kicsúszott párja mellől az ágyból, magára kapva ruháját. Közben egész végig a felzaklató álom részletei jártak a fejében:
"Miért hívtak a vámpírok Yumének?" - Majd valami eszébe villant:
" Jaj nekem!!! És ha... Yume is démon, és képes gondolatban üzenni?! Az ő szemén keresztül láttam mindent... nagyon erős, ha ilyen fiatalon képes egy vámpírral elbánni. Bajban van... miattam. Ezt nem hagyhatom!"
Kétségbeesve ment ki a házból, és futni kezdett a parti fövenyen.

Leon álmában hiányolta kedvesét. Azonnal felébredt, és döbbenten, idegesen vette tudomásul Sora eltűnését. Rögtön ébresztette a húgát. Közeli veszélyt érzett.
A rejtett szekrényben tárolták mindannyiuk felszerelését. Matt és Yuri a sajátját elvitte, hiszen az utazás ürügye csak Sora megtévesztését szolgálta... Leon fehér páncélja és fegyverei, meg Sophie jégkék holmija nemsokára gazdáikra kerültek. A két démon koncentrált: Sora illatnyomát keresték. Majd a testvérek egymásra nézve bólintottak:
megtalálták. Fürgén utánaeredtek.