Az éjjel egy kis szél támadt. Szétkergette a város fölé tornyosuló nehéz felhőket, így a kelő Nap fénye elömlött a havas tájon. Leon felébredt. Még mindig Sorát ölelve feküdt. Határtalan nyugalmat érzett, ahogy a lány a mellkasára borulva aludt. Már nem számított az, hogy jégálarc mögé bújjon, csak a félig rajta fekvő törékeny szépség érdekelte. Teljesen tisztába jött az érzéseivel a lány iránt.
Szerette. Mély, igaz szerelemmel. Félt is. Az angyal visszautasításától tartott. Annak idején a Kaleidótól azért távozott, de ha újra elszakadnának egymástól, abba ő már belehalna. Gyengéden nézett alvó partnerére. Az előző este járt még mindig az eszében, ahogy az előadáson Sora szomorú tekintete felragyogott, amint őt meglátta.
Ahogy nézte, a lány megmozdult. Szemeit félig kinyitotta, láthatóan azt sem tudta, hol van. A francia artista elmosolyodott, mire partnernője - meglepődve - tágra nyitotta barna szemeit.
- Jó reggelt! Hogy aludtál? - kérdezte az angyaltól kedvesen.
- Mm... - zárta össze pirulva szempilláit Sora. - Jó reggelt! Egész éjjel itt voltál?!
- Itt. Őriztem az álmodat. Komolyan gondoltam, hogy többet nem hagylak magadra.
- Örülök neki. Olyan nyugodtnak érzem magam - suttogta a szépség, még mindig a férfi mellkasán nyugtatva arcát.
- Tényleg?! - villant fel a szürke szempár. -  Mondd, mit csinálsz majd a két hét szünidőben?
- Nem tudom. Haza szerettem volna utazni, de a szüleim nem lesznek otthon.
- Gyere el velem Franciaországba.
- Tessék?! - lepődött meg a lány.
- Párizs mellett van egy birtokom. Ott tölthetjük a karácsonyt. Sophie halála óta nem is ünnepeltem. Nem volt értelme, mert mindig egyedül voltam.
- Nálunk Japánban más ünnepek vannak...
- Tudom. De legalább a két hétben nem lennél te sem egyedül, és én sem.
-  Ez esetben kíváncsi vagyok a francia karácsonyra - mosolyodott el Sora felülve, és belefeledkezett az ezüstszürke, csillogó tekintetbe.

Telt a hét. Leon nem engedte vissza Sorát az artistaszállóba, hanem beköltöztette a házába. A színpadnál nem csodálkozott senki, ott már egy párnak könyvelték el őket. Ez a tény csak  kettőjük számára nem volt nyilvánvaló. Mindketten féltek az érzéseikről beszélni. Rettegtek attól, hogy elutasítást kapnak...
Layla, Cathy és Yuri visszarepültek New Yorkba. A reptérre a sztárpáros kísérte ki őket. Valentinot Kalos még a party után elküldte a Kaleidotól. Sorának nem kellett tartania többé tőle.
Nappal edzettek, és az utazással kapcsolatos dolgokat intézték. Esténként előadás volt, amikben remekeltek.
Úgy döntöttek, hogy a szünetük előtti utolsó műsor után rögtön utaznak. Így még az előadás előtt mindenkitől elköszöntek. A finálé után siettek átöltözni, majd - Leon autójával, amiben már össze volt készítve az utazáshoz a holmijuk - irány a repülőtér. Természetesen a szép sportkocsi is utazott velük Európába.
A gépen kényelmesen elhelyezkedtek. A felszállás után a vacsora felszolgálásáig halkan beszélgettek. Vacsora után Sora már nagyon álmos volt. Hamar el is aludt, fejét partnere vállán nyugtatva. A francia férfi még olvasott egy kicsit, aztán ő is elbóbiskolt, fejét a lányéhoz hajtva.
Arra ébredtek, hogy gépük leszállni készül Párizsban.

Alig világosodott, de mégis mindenhol tömeg volt. A japán lány ámulva nézte a nyüzsgést, a karácsonyi díszbe öltözött várost, az elegáns kirakatokat, ahogy a kocsi elsuhant előttük. Amikor kiértek a fővárosból, a havas, néma, dimbes-dombos táj fogadta őket. Csak itt-ott lehetett némi mozgást látni, ha egy-egy madár lomhán szárnyra kapott.
Fél óra múlva bekanyarodtak egy mellékútra, amit két oldalt fák szegélyeztek. Majd előttük szélesre nyílt a tar fák sorfala. Egy patinás, hangulatos nagyobb villából, és néhány apróbb házikóból álló településre értek. Ez volt az Oswald-birtok szíve.
A kisebb, távolabb álló házakban a személyzet lakott családostul. A villa rájuk várt. Leon beparkolt a garázsba, majd a csomagjaikat bevitette a házba. Sorát gyorsan körbevezette odakint, de nagyon hideg volt, így rövid séta után már nappaliban, a kandalló előtt melegedtek.
- Hű! - prüszkölt Fantom. - Ennyi hó...
- Maradhattál volna Rosetta mellett. Ő most úgyis délre utazott.
- Meglátogatom őt is. De a havas karácsony az igazi - válaszolt a kis szellem.
A tágas nappali egyik falán végig könyvespolc, azon pedig rengeteg könyv sorakozott. Nagy, boltíves formájú üvegablakok és teraszajtó foglalta el a másik falat. A sarokban komplett, mini stúdió, zenehallgatáshoz és számítógép. A kandalló az ablakokkal szembeni falnak a felét elfoglalta. Előtte kényelmes karosszékek és kanapé. Ide ült a két sztár. Forró teát kortyolgattak, miközben bejött egy középkorú hölgy - a szakácsnő -, és szólt nekik, hogy menjenek reggelizni.
- Szeretnél még aludni? - nézett a fiú az Angyalra, mikor befejezték az étkezést.
- Most nem vagyok álmos.
- Jó. Két nap múlva karácsony. Bemegyünk Párizsba. Megmutatom a várost. És...
- Igen?!
- Eljönnél velem Sophie sírjához? - kérdezte Leon, szemmel láthatóan kissé zavartan.
- Természetesen.
Leon nagyot sóhajtott. Angyalkája megértően ránézett, és félve megsimította a szomorú arcot, majd ijedten kapta volna el a kezét, ahogy a fiú ránézett. Leon erős keze azonban gyengéden megfogta a vékony ujjakat. Sora arca vérvörössé vált.
- Köszönöm - mondta az ezüsthajú artista. - Gyere, megmutatom a szobádat, utána indulhatunk, ha te is úgy gondolod.

Megnéztek néhány nevezetességet. Mindet egyszerre úgy sem lehet, máskorra is hagyni kell. Megebédeltek a Szajna-parton lévő hangulatos vendéglők egyikében, majd ismét kiléptek a csípős hidegbe, és belevetették magukat a belváros forgatagába.
A színek és formák kavalkádjába kissé belekábultak, de sikerült minden barátjuknak beszerezni egy-egy apró, kedves ajándékot. Sora egy finoman megmunkált vékony arany nyakláncot vett, medállal. Leonnakszánta. A kis dobozt gondosan elrejtette, hogy partnere ne vegye észre. Leon a bevásárlás végeztével szintén rejtegetett  Sora elől egy aprócska csomagot, a lány ajándékát.
Amint ezzel végeztek, egy örökké csendes helyre indultak...
Sora egy fehér liliomokból kötött csokrot vett egy virágkereskedésben, és néhány fenyőgallyat. Azt vitte magával a temetőbe. Megálltak egy kis márvány emlékmű előtt. Az ezüsthajú férfi letérdelt a hóba, homlokát a hideg márványhoz érintette, hogy ne lássa senki a könnyeit. Nem szólt, de rázkódott a válla. Partnernője előtt nem tudta titkolni fájdalmát, bármennyire is akarta. Az angyali teremtés teljesen átérezte bánatát. Az ő arcán is gördültek lefelé a könnycseppek. Sora megértette őt, és megérezte, hogy a jégálarc lassan teljesen eltűnik, és Leon nem lesz többé Halálisten. A fiú mellé guggolt, és lerakta a sírra a virágokat.
Leon lassan felállt, felsegítette a japán lányt is, akit odahúzott magához, és hátulról átölelte. Nem szóltak egy szót sem, csak mindketten szomorúan meredtek maguk elé. Alkonyodni kezdett, amikor az ezüsthajú kézen fogta Sorát, és az autóhoz vezette. A kocsiban sem törték meg a csendet.

Mire a házhoz értek, Sora elaludt. Partnere az ölében vitte fel a szobájába. Ott maradt a szeretett nő mellett. Nem tudta többé a magány fájdalmát jégpáncélja mögé rejteni, az Sora előtt darabokra tört és eltűnt, de Leon már nem bánta.
Másnap reggel az angyal lentről hallatszó kalapálásra és egyéb munkazajra ébredt. Nem nyitotta ki a szemét, de érezte francia társa testének forróságát, és karja ölelését. Boldogan fészkelte el magát, jobban Leonhoz húzódva, aki álmában még szorosabban simult a lány hátához.
Végül hangos telefoncsörgés ébresztette fel őket. Leon előző este nem kapcsolta ki az ébresztést. Miután felkeltek és mindketten elkészültek, lementek reggelizni. A hatalmas nappali egyik sarkában készültek felállítani egy szép, nagy fenyőfát. Már most odarakták, hogy másnap csak díszíteni kelljen. Reggeli után a házigazda újabb meglepetést tartogatott. A ház alsó szintjéről beléptek a ház mögé épített, teljesen berendezett, trapézokkal felszerelt edzőterembe. Ezután egy kis, télikertszerű helyiségben lévő fürdőmedencéhez vitte a lányt, akinek ezek láttán felcsillantak a szemei. Megegyeztek, hogy ebédig edzenek. Utána Leon délutáni pihenőt javasolt. Sora rábólintott.
Megvárta, amíg a fiú elmerül olvasmányában. Utána szépen újra levonult a télikertbe. A házban teljes volt a csend. A személyzet is hazament már. A lány ledobta magáról ruháját, és lerakta a törölközőt, amit magával vitt. Belemerült a pezsgőfürdő kellemesen meleg vizébe.
Leon felpillantva észrevette társnője hiányát. Becsukta a könyvet, és a keresésére indult. Az edzőterem volt az első, amit megnézett. Eléggé ismerte már Sorát, de csodálkozására ott nem találta. Találomra bekukkantott a télikertként berendezett helyiségbe, ahol a medence volt. Megbabonázva nézte a fürdőző lányt, aztán észbe kapott és visszament a szobájába. Szíve őrülten vert, a szerelem és a vágy belülről majd szétfeszítette. Hogy lehűtse magát, beállt a hideg zuhany alá. Vizes hajával bajlódott éppen, amikor Sora visszatért.
- Hát te mit csináltál a hajaddal? - kérdezte csodálkozva, majd kivette a fésűt a férfi kezéből. Nagyon óvatosan kibontotta az ezüstszínű hajtömeget, és hajszárítóval megszárította. Leon szó nélkül tűrte, pedig ezt soha, senkinek nem engedte, még a húgának sem.

Lassan beesteledett. A nappaliban ültek, és filmet néztek. Leon egyszerre felkapta a fejét, mert a szél sivítva vágott az ablakba egy halom havat. Sora kérdőn nézett rá.
- Hm... feltámadt a szél. Ha hófúvás lesz, napokig nem mozdulhatunk. Nem baj?
- Nem.
- Akkor jó - mosolyodott el a fiú. - Nem hiszem, hogy unatkozni fogunk, csak épp nem fogunk nagy társaságban bulizni.
- Most nem hiányzik. Épp elég volt a múltkori.
- Megértem. De többet nem engedem, hogy ilyesmi előforduljon. Vigyázni fogok rád.
- Köszönöm - suttogta zavartan az angyal.
Odakint tombolni kezdett a vihar, de ők nem bánták. Jól elvoltak a kellemesen meleg házban.

- Sora! Ébredj! - dorombolt a fülébe a kedves, mély hang. - A fenyőfa díszítése a mi dolgunk, és van munka vele bőven.
- Mm... csak pár percet még, Fantom! Utána indulok edzeni - motyogta álmában a lány. Leon úgy döntött, erőteljesebb módszerhez folyamodik:
- Sora Naegino! Ébresztő, mert megint elkésel - mondta most már keményebben és hangosabban. A lány hirtelen felült.
Arckifejezésén látszott, hogy nem tudja, hol van és mi történt. Leon elnevette magát:
- Jó reggelt, miss mormota! Az egész napot átaludnád, ha hagynám.
- Jó reggelt! Már az is baj, ha szeretek aludni? - nyújtózkodott nagyot a Kaleido sztárja, miközben partnere majd felfalta a szemével.
- Az nem baj, de eltart egy darabig, míg feldíszítjük a fát.
- Értem, megyek. Mondd, megvárnál lent? Szeretnék átöltözni.
- Rendben, de igyekezz - indult kifelé a szobából a férfi.
- Fantom! - csattant fel mögötte a méltatlankodó kiáltás. Majd kinyílt az ajtó.
- Leon! Kérlek, vidd a perverz barátodat - nyújtotta oda neki partnere az elcsípett apró szellemet, és visszament öltözni. A fiú sóhajtva kérdezte Foolt:
- Nem tudnád néha fékezni magadat?! Karácsonyfadísz szertnél lenni?!
Gyors reggeli után nekiláttak a díszítésnek. Közben rengeteget nevettek. A ház személyzete döbbenten, de örömmel nézett össze, a felcsattanó kacagás hallatán. Régen verte fel már ilyesmi a villa csendjét...
A hatalmas fenyő felső ágait még Leon sem érte el. Megoldották létra nélkül. Mire jó az artistatudásuk?! Az ezüsthajú felemelte partnernőjét, aki felakasztotta a díszeket. Fantomot is munkára fogták. Ő volt a "királyi udvar szállítója" - vagyis ő repkedett a dobozok és Sora között a csillogó csecsebecsékkel. Végül felkerült a fa tetejére a csúcsdísz is. Fantom elfáradva dőlt ki. Haja az égnek állt. Legalább egy kis ideig nyugton maradt.
Következtek a nappalinak és a ház többi részének díszei. Igaza volt a ház urának, sötétedésig eltartott, mire mindennel végeztek.
Addigra már az ebédlőben megterítettek nekik az ünnepi vacsorához.
- Menjünk átöltözni - pihegett a lány az egész napi munka és nevetés után.
- Máris, csak valamit majdnem elfelejtettem - válaszolt Leon, és a nappali ajtaja fölé felfüggesztett egy ágacskát, amin zöld levelek és zöldesfehér bogyók voltak.
- Mehetünk - bólintott, miután megszemlélte művét.

Egész nap el voltak foglalva, így nem is nagyon néztek ki az ablakon. Sora a szobájából kikukucskált... Tágra nyitotta őzikeszemeit. A viharos szél és a sűrű hóesés fehér függönnyel takarta el még a személyzet házainak világító ablakait is, pedig azok csak néhány lépésnyire épültek a villától. Behúzta a sötétítőfüggönyt, majd zuhanyozni indult. Fantomtól most nem kellett tartania. A kis szellem még mindig a karácsonyfadísz-szállítás fáradalmait pihente ki.
Felfrissülve lépett ki a meleg víz alól. Megtörölközött, majd a szekrényéhez lépett. Elmosolyodott, ahogy az előző napon - egy neves divatcég üzletében vásárolt - fekete estélyi ruháját, és tartozékait előszedte. A ruha ízlésesen  dekoltált, és oldalt felhasított volt, sokat sejtetett tökéletes alakjából. Fekete, magas sarkú szandált húzott hozzá. Haját csak féloldalasan tűzte fel, és egy fekete selyemrózsát rakott bele. Nyakában fekete pánton egy arany medál függött. Amikor végzett az öltözködéssel, a szobájában kábultan kiterült Fool elgyengült hangon csak annyit nyögött:
- Húúúú...
- Mi bajod, Fantom?
- Elfáradtam. Fantasztikusabban nézel ki, mit a partyn. Leon le fog rohanni.
- Nem hinném, a húgát látja bennem - válaszolt kissé szomorkásan a lány.
- Te tudod.  Kellemes ünneplést, én most aludni fogok...
- Fantom! Te akartad a legjobban a havas karácsonyt!
- Mm... - hümmögte a szellem kómásan. Láthatólag már újból elaludt.

Sora vállat vont, és kiment a folyosóra, onnan meg lesétált a nappaliba. Kezében vitte a díszesen csomagolt parányi dobozt. Támadt egy ötlete. A karácsonyfához ment, és szembetűnő helyre felakasztotta az ajándékot. Leon utána lépett be, már nem látta, mit csinált a fenyőfánál partnere, de nem is azzal volt elfoglalva, hanem a lányt bámulta elkerekedett szemekkel. Sora is nagyot nyelt, amikor megfordult, és meglátta a fiút. A fekete, félig nyitott nyakú ing és a farmerszabású, szűk nadrág kiemelte széles vállát, kidolgozott, izmos alakját.
A francia artistakirály végül elszánta magát. Odalépett álmai nőjéhez, karjait körülfűzte a karcsú derékon. Mindkettőjükön édes borzongás futott végig, ahogy egymáshoz simultak.
- Gyönyörű vagy - súgta oda a férfi, majd erőt vett magán, és az ebédlőbe vezette partnerét. Várta őket az ünnepi vacsora.
Evés közben egymást nézték, miközben félelmeiket már rég legyőzte a szerelem. A desszertet és a teát a nappaliban tálalták, így vacsora után felálltak az asztaltól, hogy átsétáljanak a fenyőfa mellé. Kezük összeért, majd ujjaik összekulcsolódtak. A nappali ajtajában Leon megállt, és a lány felé fordult. Gyengéden átölelte Sorát, majd arcát megsimítva finoman kényszerítette, hogy felnézzen. Egyre közelebb hajolt hozzá, míg ajkaik össze nem értek. Az óvatos, gyengéd érintéstől mindkettejük vére felforrt. Szorosan ölelték egymást, mámorossá, követelőzőbbé váltak. Édes, forró, szenvedélyes és hosszú csókjukba mindketten beleremegtek. Úgy érezték magukat, mint ha álmodnának. Végtelenül boldogok voltak.
- Szeretlek! - suttogta Leon, majd újra birtokba vette a cseresznyepiros ajkakat.
- Én is szeretlek, Leon! - válaszolt kis idő múlva a lány, amikor újra lélegzethez jutott. Leon felnézett a fejük fölé, ahová vacsora előtt az ágacskát akasztotta. Elmosolyodott, majd szerelmét leültette a karácsonyfa melletti kanapéra. Rejtekhelyéről előszedte Sorának szánt ajándékát, egy mesés, aprólékos munkával készült gyűrűt, sötétvörös, apró drágakövekkel díszítve.
Mielőtt átadta volna, kissé félénken megkérdezte:
- Mondd, Sora! Velem maradnál mindig? Lennél madame Oswald?
Sorának tágra nyílt a szeme meglepetésében. Elmerült kedvese csillogó tekintetében, majd barna szemei könnyekben kezdtek úszni.
- Igen - suttogta döbbent örömmel, mire párja megkönnyebülten elmosolyodott, az ékszert Sora ujjára húzta, és kedvese könnyeit lesimítva a nyakába csókolt. Válaszul a lány nagyot sóhajtott, majd ő támadta le csókjával a férfit. Utána megszólalt:
- A te ajándékodat meg kell keresned a fenyőfán - nézett az olvadt-ezüst szemekbe.
- Én már kaptam ajándékot, életem legszebbjét. Téged! Azt, hogy itt vagy, velem - csókolta meg újra a lányt. Majd megkereste ajándékát, az apró dobozkát a fán. Kint egyre tombolt a hóvihar, de bent ügyet sem vetettek rá. Forró testük összesimult, ahogy egymást kóstolgatták. Leon az ölébe kapta párját, és felvitte a szobájába.
- Ez életem legszebb karácsonya - suttogta, miközben szerelemtől reszkető kedvesét dédelgette.