Alig értek ki a színpadról, megrohanták őket a barátaik. Leon - régi szokásától eltérően - most udvariasan hárította el őket azzal, hogy később mindent megtudnak. Az öltözőbe indultak. A többiek lemaradoztak, végül a halványan világított folyosón ketten maradtak. A férfi gyengéden átölelte angyalkáját, és megcsókolta a homlokát:
- Hiányoztál, kislány!
- Te is - tört el a mécses Soránál, és zokogva bújt partneréhez. - Miért mentél el?
- Egyedüllétre volt szükségem, hogy bizonyos dolgokat tisztázzak magamban.
- Eddig tartott tisztázni?
- Nem. Csak utána féltem visszajönni - felelte lágyan partnere, miközben kissé eltolta magától, hogy ránézzen.
- Féltél? - ismételte csodálkozva a lány, könnyes szemeit a fiú arcára függesztve. - Te?! Mitől?
- Majd később elmondom, de most igyekeznünk kell. Az állófogadás...
- Ah... egészen elfelejtettem, hogy lesz. Még el kell mennem a kisestélyi ruhámért, mert a szálláson hagytam.
- Ne menj sehová. Inkább nézd meg, mi van az öltözőasztalodon -  válaszolt a férfi, majd a nyitott ajtó keretének támaszkodott, jellegzetes testtartásával. -  Boldog születésnapot!
- Köszönöm. De honnan tudod, hogy ma van?
- Ami fontos számomra, azt megtudom - mosolyodott el a francia.
- Tőlem - ült oda a fiú vállára Fantom. - Üdvözlet a sztárpárosnak! Fantasztikusak voltatok.
- Helló, minimanó! Köszi!
- Fantom! Leon! Te... tudsz róla, sőt, látod?! Mióta? - kérdezte döbbenten a lány, miközben Fantom a "minimanón" morgolódott.
- Néhány hete. Mióta eldöntöttem, hogy lesz, ami lesz -  visszajövök. Először magam sem hittem a szememnek, amikor megjelent.
Sora kissé elmosolyodva az asztala felé fordult. Meglepődött. Egy vörös rózsacsokrot pillantott meg, mellette pedig egy nagy, lapos dobozt, díszcsomagolásban - Leon ajándékát. A lány elpirulva ölelte magához a virágokat, szemeit behunyta, a rózsák bódító illatát mélyen belélegezve. Nem mert megszólalni. Szeméből újra potyogni kezdtek a könnyek, az öröm csillogó drágakövei. Lerakta a csokrot, és a dobozt bontotta ki. Erre sem volt felkészülve: a dobozból egy egyszerű, egyenes szabásvonlú, de mégis csodaszép fehér estélyi ruha került elő. Piros arccal nézett Leonra, aki odalépett hozzá. Két izmos karja ölelésében rövid időre elbújt a karcsú, törékeny angyal.
- Remélem, jó rád. Megyek én is átöltözni. De - te jössz velem! - kapta el az arista az aprócska szellemet, majd becsukta maga mögött az öltözőajtót.

Jó félóra múlva fekete sportkocsi kanyarodott be a Hamilton Hotel elé. Vezetője, egy talpig feketébe öltözött, vadítóan elegáns, ezüsthajú férfi kiszállt, és kisegített a másik ülésről egy karcsú, elbűvölően szép hölgyet.
A parkolóőrre bízva az autót, egymásba karolva mentek fel a lépcsőn, és beléptek az épületbe. Sorának gyanús volt a csend. Egy ilyen állófogadás környékén nyüzsögni szoktak az érdeklődők.
- Leon! Biztos, hogy ide kell jönnünk?!
- Igen.
- Akkor elkéstünk - sápadt el a szép arc.
- Hm... Nem hinném. Nem a főbejárathoz álltam, hogy ne rohanjanak le bennünket. Amúgy meg - a tömeg egy limuzinra vár, amit Kenneth úr küldött értünk, de az üres lesz - vigyorodott el kajánul.
- Ja, a fogadás fél óra múlva kezdődik - tette hozzá. - Pont azért sürgettelek, hogy ne késsünk - segítette le partneréről a télikabátot. Utána megbűvölten bámulta a lányt. Születésnapi ajándékát mintha a csinos alakra szabták volna, követte a test vonalát, kiemelve azt, és mégis csábítóan titokzatossá tette. Sora frizurája eltért a megszokottól. Lazán fel volt tűzve, és kontyába féloldalt fehér virágot rakott.
- Valami baj van? - kérdezte, az ezüstszürke szempár tekintetét látva.
- Semmi. Fantasztikusan nézel ki ebben a ruhában - nyögte ki végre, kissé rekedtesen a férfi. Angyalkája elpirult.
- Te is elegáns vagy.
- Mm... - hallatszott egy lágy morranás válaszul. - Menjünk be a terembe. Kalosék már biztosan itt vannak.
Karját nyújtotta karcsú kis társának, és vezetni kezdte.

A díszterem tömve volt emberekkel. Sora riadtan kapaszkodott kísérőjébe. A színpadon a nézők - az más, de itt megrohanják, idétlen kérdésekkel bombázzák, amikre - ha nem a várt válasz hangzik el - a kérdező sértetten vonul el szóbeszédeket gyártani... Partnere jól ismerte őt erről az oldaláról is.
- Nyugi - súgta oda neki. - Majd én leszerelem a kíváncsiakat.
- Mégis - hogyan?
- Majd meglátod - villant huncut fény a szürke szemekben. - Bízd rám.
- Rendben - válaszolt alig hallhatóan a lány. Megálltak a terem ajtajában. Minden szem rájuk szegeződött. Meglepődött, néma csend lett. Nem onnan várták őket, ahonnan beléptek. Sora reszketni kezdett. Ekkor felcsattant a taps. Lelkesen üdvözölték a régi-új sztárpárost. Leon a tömeg sűrűjét kikerülve odavezette pirosodó arcú angyalkáját Kalosék asztalához. Gyengéden leültette Layla mellé, majd elment, hogy a tálalóasztalon felhalmozott finomságokból mindkettőjüknek hozzon.
- Elragadó vagy, hugi - fogadta Yuri. A lány erre még vörösebb lett.
- Boldog születésnapot! Remélem, örülsz a meglepetésnek - tette hozzá Layla.
- Nagyon - suttogta zavartan. - Ezek voltak Yuri üzleti útjai?!
- Hát persze. Mi más? - nevette el magát a szőke fiú.
A főrészvényes Kenneth úr velük szemközt ülve elégedetten mosolygott. Valahogy ő is így gondolta el ezt a napot, amikor néhány hete az ex-sztárokkal reggelizett.
Közben Leon nagy nehezen visszatért partnere mellé, két tányérral, amiken sokféle ízletes ételt hozott. A kérdezősködők út közben lefoglalták.
- Köszönöm, Leon, de én nem tudom ezt mind megenni.
A fiú nem szólt, csak nagyon szépen elmosolyodott, amitől Során forró borzongás futott végig. Majd ő is leült az asztalhoz, örök partnere és May közé. Mayt már elég régóta hidegen hagyta a fiú, de azért adott neki egy hátbavágást, amitől Leon meglepődött, és odakapva fejét szúrósan nézett a kajánul nevető kínai lányra.
- Végre visszajöttél, te csavargó. Tudod, hogy Sorát is majdnem tönkretetted?! - tette hozzá elkomolyodva.
- Mi?! Mivel?
- Azzal, hogy itthagytad - döbbentette le May a francia férfit. Szokásától eltérően mindezt úgy mondta, hogy más ne hallja.
- Akkor a hátbavágást megérdemeltem - sóhajtott az artistakirály, fejét lehajtva. - Ezért voltál olyan dühös, amikor megláttál a színpadon?
- Igen, Sora miatt. Ő soha nem vágna téged hátba. Megtettem hát én helyette - súgta May vigyorogva. Leon felemelve fejét halkan elnevette magát:
- Köszönöm. Megígérem, hogy soha többé nem hagyom magára őt.
Ezen a fekete lány lepődött meg, de nem volt ideje megjegyzést tenni, mert az ünnepség elkezdődött, Sora születésnapi köszöntésével.
Ken az asztal másik végéből megbabonázva nézte Sorát, de csak addig, míg egy villámló, szürke szempár tekintetét meg nem látta. Utána inkább a mellette ülő Mia felé fordult...

Eközben a szintén jelenlévő Valentino izzó szemekkel bámulta a gyönyörű ünnepeltet és sármos partnerét, miközben sűrűn emelgette alkohollal töltött poharát. Nem elég, hogy a lány mindig visszautasította őt, most még azt a nyamvadt kis főszerepet is elvették tőle. A Halálisten... Mit eszik rajta az angyal?! Mert szemmel látható, hogy odáig van érte. Na és a francia is a lányért. Tényleg jégszívű fickó, ő már rég nekiesett volna Sorának - mint azt már próbálta is néhányszor. De ma... eljön az ő ideje!
Úgy másfél óra múlva Sora ki akarta szellőztetni a fejét. Csak egy pohár pezsgőt ivott, de nem volt hozzászokva. Az ital kissé elkábította. Kiment a folyosóra, onnan pedig egy félhomályos teraszra. Nagyot lélegzett a hideg levegőből, de csak egy percet maradt. Csípős volt az idő. Már indult volna vissza a barátaihoz, amikor egy tenyér csapódott mellette a falnak, majd a másik oldalán is. Fogoly lett.
- Kérlek, hagyj békén végre! Nem mondtam még elégszer?! - kiáltott rá a fekete olaszra, mert ő akadályozta.
- Nem érdekel. Nem hagyom, hogy mindent elvegyenek tőlem. Az enyém leszel.
- Megbolondultál?! Hagyd abba! Eressz! - kiabált a lány a szemmel láthatóan kapatos Valentinora.
Az nem tágított, és erőszakkal meg akarta csókolni a sztárt. Sora remegett félelmében, mert szabadulni nem tudott. A fiú túl erősen szorította a vállait a falhoz. Hirtelen ötlettől vezérelve behajlította a térdét, és erősen meglendítette fölfelé. Támadója felhördült, mint a sebzett vad, de nem engedett a szorítása. Sora még jobban megijedt. Minden elsötétült előtte.

- Kicsi lány! Hallod? Ébresztő! - hallott egy mély, kedves hangot. Lassan kinyitotta a szemeit. Egy ágyon feküdt. Mellette Leon ült. Ezüstszürke szemeiben aggodalom csillant.
- Jól vagy?
- Igen, már jobban. Hol vagyok? Mi történt?!
- Nálam. Hm... az az olasz fickó...
- A lábai közé rúgtam, és még úgy sem tudtam szabadulni. Akkor ijedtem meg igazán. Többre nem emlékszem.
- Utánad mentünk Yurival, mert sokáig voltál odakint. Láttuk, hogy odaszorított a falhoz, te meg éppen estél  össze... Nem tette zsebre, amit kapott. De, többé nem hallgatok rád, ha azt mondod, ne kísérjelek el.
- Leon, de épp Kalossal beszéltél - mosolyodott el halványan a sápadt lány. Megpróbált felülni, de visszaesett.
- Nyugalom, csak maradj fekve. Gyenge vagy. És ezek után nem érdekes, kivel beszélek, akkor is menni fogok veled mindenhová.
- De...
- Semmi de! Most szépen itt alszol, aztán reggel mehetünk edzeni. Este megint előadás.
- De...
- Ne félj, nem eszlek meg. Én majd a saját szobámban pihenek, ez a vendégszobám. Megyek is, mert álmos vagyok. Jó éjszakát!
- Leon! Nem alhatok estélyiben...
- Jó, hogy mondod! Nézd, ide raktam egy pólót és egy rövidnadrágot. Valószínűleg kissé nagy lesz, de reggel majd keresek neked mást. Ha nem haragszol, megyek... - simította meg a lány arcát, majd felkelt mellőle.
- Jó! Köszönök mindent. Szép álmokat! - válaszolt az angyal. Megvárta, míg kimegy a férfi, és lassan felült. Átöltözött, aztán nagyot sóhajtva magára húzta a takarót. Az egész szobának olyan jó Leon-illata volt! Hamar elaludt, de egy idő után sikoltva riadt fel. A szomszéd szobából álmából ébredve rontott be hozzá  Leon.
- Mi történt?!
- Rosszat álmodtam - felelte a lány, még mindig reszketve. Félelmében összehúzódzkodva ült az ágyban, a takarót magához szorítva.
- Jól van, semmi baj. Itt vagyok, ne félj. Már nem bánthat - ült mellé a fiú, aki egy rövidnadrágot és egy pólót viselt. Ha Sora nem lett volna annyira ijedt, megállapította volna, hogy ritkán látta még ilyen öltözetben partnerét. Leon izmos mellkasához húzta Sorát, akinek remegése csak lassan csillapodott. Az ezüsthajú simogatni kezdte a lány hátát, hogy megnyugtassa. Angyalkája nemsokára lassabban és mélyebben kezdett lélegezni. Visszaaludt. A fiú csak óvatosan mozdult. Nem akarta magára hagyni kis társát, de rettenetesen fáradt volt, így kényelmesebben elhelyezkedett Sora mellett a széles ágyon.