Lassan eltelt a küzdelmes két hét. A hótakaró - Sora nagy örömére - megmaradt, sőt, még kicsit gyarapodott is.
Valentino úgy-ahogy meg tudott felelni a lány alaposan lecsökkentett elvárásainak, és egyre kevesebbet hibázott gyakorlás közben. Arra - hogy ő is az Angyalhoz hasonló látványos mutatványt hajtson végre, és így váljanak teljes értékű partnerekké - remény sem mutatkozott.
Közepes tudású artista volt, kreatív fantázia és rögtönző képesség nélkül. A gyorsasága és erőnléte legalább fejlődött, és a balettánc is jól ment neki. Így Sora kicsit bizakodóbb lett az előadás sikerét illetően.
A jelmezes főpróba előtt a plakátok készítéséhez még  fényképezkedniük is kellett.
A közönség nőnemű része nagy várakozással tekintett az olasz artistára. Nos, igen. Nem mindenki a fiú tehetségére volt kíváncsi. Azt még Sora is elismerte egyszer, hogy jóképű a hosszú, fekete hajú fiú. Viszont az ő szívét nem tudta meghódítani, pedig folyamatosan kísérletezett vele. Csak ki ne találják, hogy fotózásnál valami érzelmesebb helyzetbe legyenek beállítva!
A lány megkönnyebbült, amikor a fotós az életnagyságú, fából készült diótörő báb mellé állította. Valentinoval csak pár kép készült, azokon pedig táncoltak.
A fényképezés után az Angyal még egy próbát betervezett a főpróba elé. Mivel  következő nap premier lesz, így a színpadra mentek gyakorolni.

Ken felhúzta a hálót, és a kötéltánchoz is a kötelet. A lány a fekete olasszal gyakorolni kezdte az előadás közösen előadott részleteit. Egyikük sem vette észre azt a sötétbe húzódó árnyat, aki őket figyelte.
A rejtőzködőnek most a szokásosnál is több önuralomra volt szüksége. Észrevette, hogy Valentino esze megint nem a produkción jár. Bosszúsága kárörvendő mosolyba fordult, amikor konstatálta, Sora mennyire távol tartja magától a beindult fiút.
A sötét zugba ismét érkezett valaki. Meglepődött, de egyben meg is nyugodott a másikat látva. Alig észrevehető intéssel hívta ki a terem homályából az addig ott rejtőző titokzatos árnyat. A sötét folyosón végigsiető léptek koppantak, majd nyílt és csukódott egy ajtó - Kalos irodájának ajtaja. Kalos és a titokzatos látogató megbeszélése kettőjük között maradt, majd az illető feltűnés nélkül távozott.
A közjátékból senki nem vett észre semmit.

Naegino kisaszony hazafelé tartott, a vastag hóban gázolva.  Megint az a furcsa érzés tört rá, hogy a szívének kedves férfi vigyáz rá, holott jól tudta, igazi partnere messze van. Egyszer csak döbbenten állt meg.
Mintha, egy pillanatra a fák között, egy nagyon ismerős, ezüstös hajzuhatag villant volna meg, de csak a havas ágak és a szél játszottak vele.
Szomorúan rázta meg a fejét, és továbbindult. Nemsokára már a szállásán volt. Épp hogy átöltözött, és már dőlt is az ágyába, úgy elfáradt. Fantom megvonta a vállát. Egy szót sem tudott mondani a sztárnak, olyan hirtelen aludt el. Így fogta magát, és másik kiválasztotthoz indult.

Leon is otthon volt már. Az imént majdnem lebukott, de végül szerencséje volt. Sora mégsem látta meg. Olyan közel volt a lányhoz, hogy a kinyújtott kezével elérhette volna. Minden hidegvérére szüksége volt, hogy ne érintse meg őt. Lezuhanyozott, átöltözött, és a kandallótűzzel világított, félhomályos nappali ablakában állva nézte a hóborította homokpartot, meg a szél által kissé felkorbácsolt vizet. A hullámok most nem szelíden futottak a partra, hanem erőteljesen csapkodtak.
Nem volt képes elaludni, pedig tudta, a másnapi előadás  miatt szüksége lenne rá. Premier. Sora. Az ő  visszatérése. Hatásos lesz, ha minden úgy sikerül, ahogy tervezték... Már csak azon aggódott, az Angyal hogyan fog reagálni.
Sóhajtott, miközben a vállára telepedett Fantom.
- Hm... előkerültél? Hol voltál?
- Kitalálod? - somolygott hamiskásan a kis szellem.
- Az biztos, hogy nőnemű volt, akit felkerestél. Kiismertelek már annyira.
- Talált - Fool most már kajánul vigyorgott.
- Gyanúsan vidám vagy! Csak nem viselkedtél megint illetlenül?!
- Hová gondolsz, Leon Oswald?! Én úriember - akarom mondani - szellem vagyok...
- Hm... Te meg az úri modor?! Mit  műveltél?! Kitalálom. Már megint kilested a lányokat.
- Áh... nem ment. Csak egynél jártam, de  Sora elaludt átöltözködés nélkül, alig hogy hazaért.
- Mi?! Te perverz törpe, menj máshová a hajlamaidat kiélni!
- Törpe?! Ez fájt. Ha nem tudnád, én a színpad szelleme vagyok.  Különben is - csak nem lettél féltékeny? -  vigyorgott megint Fantom.
- Ajánlom, hogy ne bosszants fel!
- Miért ne? Az idegességedre jó levezetés. De ha nem lettem volna ott, nem hallottam volna, álmában mit beszélt. A nevedet mondta. Hiányzol neki, és tudom, hogy ő is neked. Ti ketten egymásnak vagytok teremtve.
- Javíthatatlan vagy - mosolyodott el Leon -, de sok mindenben igazad van. Már tényleg nem vagyok annyira feszült.
- Akkor menj végre aludni, mert én is álmos vagyok! Holnapra pedig kell a tiszta fej.
- Rendben. Kösz, Fantom, jó éjt! - indult a hálószobája felé a férfi. Néhány perc múlva már ő is mélyen aludt.

A Kaleido színpadnál nagy volt a nyüzsgés. Az egyik munkáscsapat egész éjjel dolgozott. Reggel egy másik csapat váltotta őket. Készen kellett időben lenni mindennel. A premier napja - és kiemelten különleges, ünnepi nap. Délelőtt Sora még beiktatott egy próbát a
gyakorlóteremben. Nem tudott úgy megbízni Valentinoban, mint régi partnerében. Kissé ideges várakozással nézett az
esti előadás elé. Délben Layláék elrángatták magukhoz  ebédelni, majd Yuri megint lelépett, fontos megbeszélésre hivatkozva. A két lány egyedül maradt a Hamilton-villában. Layla teát készített, majd leültek a nappaliban.
- Sora! Mi bajod? Nehogy azt mondd, hogy semmi, ahhoz túl jól ismerlek.
- Tudod, Layla, most megint félek. Minden előadás előtt így van, amióta Valentinoval lépek fel - sóhajtott a
lilásvörös hajú lány.
- Nem bízol benne - bólintott a szőke - mégis, kicsit erőltesd meg magadat! Próbáld meg, legalább most. Nagy a tét.
- Tudom. Itt lesz az összes városi vezető, az öreg Kenneth úr, meg sok pénzember. No és ki ne felejtsem a médiát! - sóhajtotta.
- Nyugodj meg. Nem lesz semmi baj. Hidd el nekem! Ja, és idd meg a teát. Nyugtató gyógytea-keveréket készítettem neked. Utána beviszlek kocsival.
- Köszönöm, Nővérkém! - válaszolt a sztár az elődjének, majd belekortyolt az italba.

A zsongás elcsendesedett. Megkezdődött az előadás, felcsendültek a Diótörő nyitányának csodás hangjai. Sora egy fehér, jég-kéken csillogó szegéllyel díszített, elöl rövid, hátul térdig érő, tüllszoknyás jelmezben állt a színpadi karácsonyfa alatt. Haja loknikba csavarva, benne egy fehér virág. Annáék mozgó ajándékokként, mókás mozdulatokkal vették körül. Csak az embermagas Diótörő báb állt mozdulatlanul, némán. Világoskék jelmezes balettkar táncolta körbe a porond szélét.
A földön fekvő - de az Angyal lába alatt lévő - trapéz lassan felemelte őt a magasba. A lenti rész sötétségbe borult. Sora eljátszotta a trapézokon, hogy örül az ajándékainak. Szédületes csavarokkal, szaltókkal tűzdelte mutatványát. Hirtelen megtorpant. Egy fénysugár a lenti Diótörő bábon állapodott meg. A lány kíváncsi lett. A felső trapézról fejjel lefelé elugrott. Ken remekül időzítve engedte le az alsó, eddig félrehúzott rudat, ami szinte közvetlenül a báb fölött függött. Sora elkapta, felült rá, majd nyújtózkodott, hogy álmos. A trapéz megállt a báb fölött, de a lány "aludt" rajta. Kék fénnyel világították meg. Az alsó rész, a porond viszont színes fények kavalkádjává vált - jöttek az egerek.
Mindenhová befutkostak, ugráltak, szaltóztak, mókáztak, míg meg nem jelent királyuk. May dús, fekete haja a jelmez alá volt szorítva. Fekete ruhát viselt, arannyal díszítve. Vörös köpeny lebegett a hátán. Fején két fekete egérfül, közte korona. Az odaforgatott ugróasztalról lendült a trapézokhoz. Megcsinált néhány remek ugrást, két-három kísérője követte.
Az egérkirály váratlanul megállt. Észrevette az alvó lányt. Leugrott népe közé, és táncolni kezdtek: a lány elrablását tervezték. A fények lassan elhomályosultak, és a Diótörő bábra irányultak. Füst gomolygott a figura körül, ami lassan eltakarta. Így a közönség nem láthatta, hogy a fabáb kettényílt, és egy jelmezes artista lépett ki belőle, majd a báb eltűnt egy süllyesztőben. A színes füst kavargása lassan elült, és a fehér-kék-arany jelmezes artista alakja láthatóvá vált. Arcát nem lehetett látni, mert a fejét lehajtotta, és hosszú haja eltakarta. A színes reflektoroktól még nem lehetett megálapítani a haja színét sem. Amikor a zene crescendora váltva hangosabb lett, a férfi hirtelen felkapta a fejét.

A közönség meglepetésében felmorajlott. A táncosoknak is elakadt egy pillanatra a lélegzete.
- Mi a fene folyik itt? - szitkozódott May, hogy döbbenetét leplezze - de az orra alatt, hogy a közönség ne hallhassa. A Diótörő belépője a várakozásokat felülmúlóan hatásos lett. A nézőtéren Layla, Yuri és Kalos mosolyogva néztek össze. Kenneth úr pedig elégedetten dőlt hátra a székén.
Sora a szerepe szerint még nem mozdulhatott, így nem láthatta, mi annyira döbbenetes odalent, de a levegőben érezte a feszültséget.
Az artista elrugaszkodott, és már fent is volt az alsó trapézon. Szerepe szerint védte az egerek támadásától fölriadó lányt. A lenti artisták az imént csak egy pillanatra lepődhettek meg, folytatniuk kellett a táncot.
Sora csak most vette észre, ki a partnere, amikor a férfi az ő trapézára ugrott és mellé ült. Meglepetésében elengedte a tartókötelet, majdnem elájult és leesett. Reszketett. A francia artista villámgyorsan megtámasztotta. A lány az ezüstszürke szemekbe nézve végre megnyugodott, és gyorsan összeszedte magát. Örök partnere szemei nyugodtságot sugalltak. Sora biztonságban volt. Leon vigyázott rá. Barna szemeibe visszaköltözött az élet, újra a régi csillogás, a szeretet, szenvedély és öröm tükröződött bennük.
- Szia, Angyalkám! Boldog szülinapot! - mosolygott rá Leon. - Mutassunk nekik valami különlegeset! Mondjuk... a kupoláig feldoblak. Utána jöhet a kifeszített kötél, úgy, ahogy szeretted volna.
- Le... Leon! Honnan tudod?!
- Erről majd később. Most mi jövünk. Szaltózz át a másik trapézra, aztán vissza ide! Feldoblak.
- Rendben - indult a lány, döbbenetéből magához térve.
A mutatvány szédületesen sikerült. Sora leugrott, kézállásban érkezett meg a kifeszülő kötélre, majd néhány szaltó után leereszkedett a kötélen spárgába. Jött az egérkirály, hogy a lányt elkapja, de az egyik alsó trapézról fejjel lefelé függő Diótörő odalendülve felemelte a kezeinél fogva, és megmentette őt. Feldobta egy magasabban függő rúdra, majd ő ugrott helyette a kötélre. May ebből megértette, hogy a csatajelenet nem a porondon lesz, hanem a kötélen táncolva. Ő is odalendült, "hívei" pedig odahajítottak nekik két díszlet-kardot.
May dühös volt, mert a francia olyan váratlanul tűnt föl, mint ahogy elment a Kaleidotól. Így a vívás igen élethűre sikeredett. Leont azonban nem lehetett legyőzni. May a megformált karakteréhez hűen elbukott. Udvartartása elkapta a kötélről letaszított egérkirályt.
A francia artistaherceg immár újra angyala mellett volt. Az előadást nem is fejezhették volna be másképp: az Angyalok Táncával.
Ez sem az eddig megszokott módon történt, mert alig, hogy Sorát fellendítette, Leon is elrugaszkodott. Egyszerre szálltak fölfelé, majd a fiú a felső rudat elkapta és derékon karolta Sorát. A lányt magához szorítva ugrott szaltóval tovább az alsó trapézokhoz, ahová már talpra érkeztek, éppen a zenedarab befejezésére.
A közönség tombolt, hogy újra együtt láthatták a híres párost. Ők kissé lihegve álltak a trapézrúdon, egymás derekát ölelve, míg a rudat a technikusok lassan leeresztették. Egymást nézték, és mosolyogtak. Mindketten.