- Emlékszel az első csókunkra? - kérdeztem tőle. - Szép emlékeket akartál idézni...
- Nem - koppant a szó, számomra tompán és súlyosan.
- Színházban voltunk. Utána hazafelé sétáltunk. Gyalog indultunk el. Most sem rémlik semmi?
- Semmi - rázta a fejét, és közben üres tekintettel meredt rám.
Felálltam. Bizonyára látta rajtam, hogy csalódottá tett. De a beszélgetést mindenképp meg kellett szakítanom. Odakint nagyon hideg volt, és a kandallóban már épp, hogy csak parázslott a fa. Raknom kellett még rá pár hasábot.
Amikor visszaértem, már kabátban volt.
- Az előadásra emlékszem. De többre nem. - Félrehajtott fejjel nézett rám, majd felhúzta cipőjét is.
- Akkor számodra nem jelentett érzelmeket. Csak próbálkoztál, hogy vajon én mit szólok az egészhez... - reagáltam.
- Nem tudom. Hazudnék, ha azt mondanám: emlékszem, és így volt... - fűzte hozzá, majd kinyitotta az ajtót, és távozott.
Kétségek közt hagyva, mint mindig...

2011. 01. 02.